Miért Ciprus?

Hirtelen tíz okot tudunk felsorolni tudunk arra, miért érdemes felkeresni a szigetet

Ciprus gasztronómiáját és gazdag kultúrális látnivalóit mutatta be szakmai vendégeinek június 20-án a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal, Ács-Lévai Viktória vezetésével, ahol a Ciprusi budapesti Nagykövet, Panayiotis Papadopoulos köszöntötte a meghívottakat, majd Michalis Pouros-tól (CEO) megtudtuk, hogy bár tavaly kirobbanó évet tudnak maguk mögött turisztikai szempontból – azonban az eddigi idei eredmények azt igazolják, hogy idén év végére még a tavalyi adatokat is túlszárnyalják.

2017-ben 3,6 millió turista fordult meg a szigeten, idén, az előrejelzések szerint, közelítik majd a 4 milliós vendégszámot. Ezt annak fényében számolják, hogy január-május között már 125 százalékos növekedést regisztráltak 2017-hez képest. Magyar honfitársaink közül tavaly 15 ezren nyaraltak Cipruson, idén – köszönhetően a két közvetlen járatnak is – nyilván többen váltanak majd jegyet.

És most lássuk a 10 okot, ami miatt Ciprust minimum egyszer látni kell:

1. Szuper tengerparttal rendelkezik, 440 km hosszan.

2. Számos aktív kikapcsolódási programot kínál: golf, túrázás, mountain bike stb.

3. Minőségi a vendéglátás és a sziget szálláslehetőségei (ahány csillagot írnak – európai mércével mérve épp olyan minőséget várhatunk)

4. Történelmi emlékekre érzékenyeknek is tökéletes választás, a sziget tele 10 ezer éves emlékekkel

5. Mivel Cipus - időjárásának köszönhetően -egész évben látogatható, programhegyekkel várják a vendégeket az év minden napján

6. Budapestről már mind Larnaca, mind Páfosz közvetlen légiösszeköttetéssel elérhető

7. Kis távolságok vannak a szigeten, akár csillagtúrával felfedezhetők kincsei, látnivalói

8. Jó az úthálózata, és az is nagyon szimpatikus, hogy autópályái ingyenesek, csak azért a nagy örömben arra oda kell figyelni, hogy hála az angolok körében töltött kényszerű időnek – bal oldali a közlekedés

9. Kékzászlós, azaz nagyon királyi tengerpartrészből mindjárt 54 akad a szigeten

10. Ha pedig valaki szereti a görög konyhát, azt még szorozza be egy kicsivel, és élvezze Cipruson a mediterrán ízeket


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.