hirdetés
hirdetés

Projektzáró a Martfű Termál SPA-nál

A nagyközönség számára még nem látogatható, de két hét múlva már birtokba vehetik a vendégek a csütörtökön, május 31-én, a projektzáró rendezvényen átadott Martfű Termál SPA közel háromezer négyzetméteren elterülő szolgáltatóházát. 

hirdetés

A Széchenyi terv keretében, az ÉAOP-2.1.2/B pályázaton elnyert 199,2 millió forint vissza nem térítendő támogatással és jelentős önrésszel, 447,9 millió forintból valósult meg a szolgáltatóház, amelynek alapkövét éppen egy éve helyezték el.

Az új szárny szervesen kapcsolódik a szállodához, sóbarlang, wellness-, és fittneszrészleg, konferenciaterem, valamint az öltözők kaptak helyet, a gyerekek részére pedig játszó helységet alakítottak ki.

A 250 férőhelyes konferenciaterem szükség szerint több kisebb teremre osztható és belőlük a medencékre lehet látni.

Nézze meg képeinket

Ehhez a beruházáshoz tartozik a 200 négyzetméteres víziszinpad is, amely már tavaly másodszor adott helyet az Örökzöld Tisza fesztivál több műsorának is, mostanra pedig a szabadtéri nézőtér készült el.

Az ünnepségen Tomasovszky László tulajdonos elmondta, hogy a mostani átadás egy beruházás-sorozat része, amelyet 2003-ban kezdtek el, és tíz évre terveztek.
Elsőként 2003-ban a gyógykemping építésével kezdték, amelyet 2005-ben adtak át, majd 2007-ben nyílt meg Termálhotel Martfű, a háromcsillagos családbarát szálloda, 2009-ben megnyílt a Martfű Gyógyfürdő és uszoda¬¬¬, 2010-ben avatták fel a víziszinpadot az első Örökzöld Tisza fesztivállal, tavaly pedig letették a most átadott wellness és konferencia központ alapkövét, vagyis a szolgáltatóházat.

Az ünnepségen leleplezték azt a táblát, amely a 10 évre tervezett, de kilenc év alatt befejezett komplex projekt megvalósítását is jelképezi.

Az új, háromszintes épületbe költöznek az öltőzők is, a felszabadult helyen pedig a tervek szerint novembertől az OEP által támogatott gyógyászati kezelések indulnak meg.
Tomasovszky László vezérigazgató elmondta azt is, hogy mind az önerős, mind a pályázati támogatással történő fejlesztések folyamatosak, 2010-ben önerőből készültek el a strandsportokra alkalmas homokos pályák, (négy röplabda, foci és kézilabdapálya) és szintén önerőből valósult meg egy kültéri medence, amely a nyolcadik a fürdőben. Ennek megnyitásával 1300 négyzetméteres vízfelület található a Martfű Termál SPA-ban.

A rendezvényen Marosi Ádám világbajnok öttusázó nyitotta meg az épületet, felléptek a Szolnoki Szimfonikusok vonósai, valamint Hegyes Bertalan és Kis Violetta 10 tánc magyar bajnokok.

Az eseményen jelen voltak a megye, a város és a főváros több turizmussal is kapcsolatos intézményének képviselői.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai