Szakácsverseny a túlhalászásért magyar sikerekkel

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két hallgatója és egy finn egyetemista hallgató végzett az első három helyen az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjében, így ők hárman vehetnek részt a párizsi eredményhirdetésen, ahol kiderül, hogy a rangos zsűri kit hozott ki végső győztesként.

A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School in Dinard és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak élővilágának megőrzése.

Az első ízben Magyarországon a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett nemzetközi verseny témája a fenntartható fejlődés jegyében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei voltak.

A magyarországi megmérettetésen 6 nemzet 8 képviselője, köztük finn, lengyel, svéd, szlovén, szerb és 2 magyar hallgató – Csukás Norbert és Ramocsai Barbara – mérte össze tudását. A versenyzők - ugyanabból az alapanyagokból -, fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlény felhasználásával készítették el kétféle versenyételüket.

Az első három helyezett:

Csukás Norbert, Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország 

Ramocsai Barbara, Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország

Rostedt Jonna, Tampere University of Applied Sciences, Finnország.

A kelet-európai döntő első három helyezettje automatikusan részt vesz a párizsi eredményhirdetésen és díjátadón 2018. június 8-án, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) az UNESCO székházban, ahol kiderül, hogy a rangos zsűri kit hozott ki végső győztesként.

A magyar versenyzők közül Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér narancsos répával, pálinkás-pikáns bébi tintahal spenótos tésztával és sáfránymártással, fekete parmezán chips-szel volt, a háziasszonyi étel pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry- s zellerpürével. Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt, míg a háziasszonyi étele a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával.

A nemzetközi zsűriben Franciaországból érkezett elismert séfek és szakemberek mellett a hazai gasztronómia vezető séfjei és a szakértői foglaltak helyet. „Az elmúlt 2 év sikerei után az idén is az első három versenyző között végeztek egyetemünk hallgatói. A most elért eredmény is igazolja, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő gasztronómiai képzés folyik egyetemünkön. A Fenntartható Vendéglátás Kari Kiválósági Központunk stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez a turizmus-vendéglátás területén a tudományos ismeretek bővítésére és a szemléletformálásra, természeti értékeink megőrzésére” – hangsúlyozta Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja. „Az a tény, hogy a BGE egy ilyen rangos nemzetközi szakácsversenyt megrendezhet, már önmagában is nemzetközi elismerés. Büszkék vagyunk rá, hogy nemzetközi szintű, versenyképes technikával felszerelt, nemrégiben modernizált tankonyhánkon került sor a versenyre” – tette hozzá Dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Intézetének munkatársa.

A magyarországi verseny nemzetközi zsűritagjai: 

Stephane Jakic (Ferrandi-Paris)

Jean-Pierre Boudin (Dinard Catering School) 

Michel Mouisel (Ferrandi-Paris)

Marjorie Mongodin (Ethic-Ocean)

Elisabeth Vallet, director (Ethic-Ocean)

Aleksandra Budner Wachowiak (Low Impact Fishers of Europe)

Marcin Rucinski (Low Impact Fishers of Europe)

 

A magyarországi verseny magyar zsűritagjai:

Andrejszky Zoltán, műsorvezető (The Fishing&Hunting Channel, Halimádók konyhája)

Czompa Fanny (franciák által delegált, korábbi magyar versenyző, 2016-ban bronzérmes, BGE KVIK korábbi hallgatója)

Győrffy Árpád, executive chef (Kollázs Étterem, Hotel Four Seasons, Budapest) 

Horváth Ágnes, főszerkesztő (Vendéglátás Magazin)

Lipták György, séf (BGE korábbi hallgatója)

Nyíri Szása, tulajdonos séf (Arany Kaviár Étterem) 

Palotás Péter, ügyvezető/tulajdonos (The Fishmarket)

Sárközi Ákos, executive chef (Borkonyha Étterem)

Forrás: Vendég & Hotel


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.