Színözönnel ünnepel az 50 éves Heimtextil

Keddtől péntekig - január 7-10-ig - nyitva a világ egyik legnagyobb textíl témájú nagyközönségi és szakmai vására, a most 50. évfordulóját ünneplő frankfurti Heimtextil kiállítás.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár a hivatalos megnyitót reggel 9 órakor tartották, azonban mivel az előző nap még ünnepnap volt a kiállítás helyszínén, Németországban, így csak lassan indult be a szokásos kiállítási látogatói folyam. 11 órára azonban már csúcsra járt a tömeg.

Addigra pedig már lezajlott az a nemzetközi szintű sajtótájékoztató is, amely a félévszázados fennállását idén ünneplő szakmai rendezvény életében az első volt, ugyanis az ENSZ égisze keretében tartották, méghozzá nem mindennapi felütéssel.

A textilesek 17 pontja

A téma nagyon is aktuális volt: mivel a textilágazat környezetszennyezése nagyon erős, így a keddi sajtótájoztató keretében ismertették - és egyben bejelentették, hogy ezeket elfogadták az európai textilgyártók legnagyobb képviselői - azt a 17 pontot, amelynek minden egyes fejezete a környezetbarátabb technológiákra való átállást ösztönzi. Természetesen ennek az egyezségnek egyik támogatója volt a Magyarországon vezető pozícióban jelen lévő JAB-Csoport is, amely a németországi és az európai textilpiac vezető iparági képviselőjeként több éve környezetbarát - egyre zöldebb - megoldásokkal váltja fel a környezetszennyező régebbi textilelőállítási technológiákat.

Színre színt

A JAB ANSTOETZ különben a kiállítás legnagyobb standjával van jelen a 8. sz. pavilonban - péntekig kollekciójuk a frankfurti messe területén még megtekinthető.

Itt többek közt a Gardisette termékeit is bemutatják, és a textileket egy különleges koncepció keretében, mintegy élettérként mutatják be: van nappaliba, étkezőbe, spa-ba, hálóba és dolgozószobába került termék a legújabb kollekcióból. Amelyre mind közösen az jellemző - akárcsak az idei Heimtextil kiállítás többi standjánál is ez az uralkodó-, hogy tobzódnak a színekben a textilféleségek. Sok a pink, a mustársárga, a kék és a zöld különféle élénk árnyalatai - a sötét tónusoknak egy időre most leáldozott, színes lett a világ.

A trevira is nagy divat

A lángmentes szöveteket összefogó trevira fonalgyártó annyira sikeres és trendi, hogy külön pavilonban rakta össze idén az ilyen jellegű termékek forgalmazóit - így többek közt a JAB ANSTOETZ itt is jelen van.

Alapvetően a trevira, azaz a lángmentes szövetek értékesítésének fókuszában a hotelek, irodák és egészségügyi intézmények vannak - így ez a pavilon e hármas jegyében mutatja be az idei kínálatot. 

A Heimtextilről még annyit: ez nem csupán kötelező "pofavizit" a kiállító cégek számára, ahol illik jelen lenni és elbeszélgetni, személyesen találkozni a meglévő partnerekkel, hanem ezen a helyen mindig komoly üzletek köttetnek, ahogy erre számos példa akad már a kiállítás első napján, és ez még csak a kezdet.

Forrás: turizmusonline.hu


Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.