hirdetés
hirdetés

Több pénz a kulturális fesztiválok támogatására

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 590 millió forint helyett 772 millió forintot osztott szét a kiemelkedő kulturális értékekkel bíró pályázó fesztiválok számára. Ezt pénteken L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke jelentette be.

hirdetés

A pályázati felhívásra 145 fesztivál 2,3 milliárd forintot igényelt, ebből a Kollégium 77 pályázatot támogatott 772. 000 000 forint összeggel, negyvenet nem támogatott, kettőt halasztott státuszba sorolt, huszonötöt pedig formai hibára hivatkozva érvénytelennek minősített.

A kollégium döntését a következő héten olvashatják az érdeklődők az NKA honlapján, de azt már bejelentették, hogy támogatásba részesül olyan nagy rendezvény, mint a Budapesti Őszi Fesztivál, a Bartók+Verdi Miskolci Nemzetközi Opera Fesztivál, a Zempléni Fesztivál, a pécsi POSZT vagy az Ördögkatlan Fesztivál.

A nem támogatott fesztiválok között voltak olyanok is, amelyeknek ugyan volt kulturális értékük is, de inkább a gasztronómia területéhez tartoztak. Ezeknek képviselőit arról tájékoztatták, hogy a következő hetekben megjelenő gasztronómiai pályázatra nyújtsák be kérvényüket. Közel 300 millió forintot oszthatnak szét a gasztronómiai jellegű és 80 milliót a helyi jelentőségű, kisebb fesztiválokra. Összegezve, az év első felében több mint egymilliárd forintot ítéltek oda kulturális rendezvényekre.

Szászfalvi László, a KIM államtitkára és L. Simon László is arról beszélt, hogy a közös programok az anyagi eszközök koordinációját és a tervezhetőséget segítik elő.
A KIM államtitkára kiemelte, hogy a vallási turizmus fontos lehetőség, ezért is örülnek annak, hogy bővültek az egyházi értékek megmentésére szolgáló források is: az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma számára a hajdúdorogi egyházmegye területén lévő három görög katolikus ikonosztázion restaurálására 40 millió többletforrást biztosítottak.

Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök szerint eddig reményük sem volt arra, hogy a Fábiánházi Görögkatolikus Templom minimum 52 képből álló ikonosztázionjának restaurálására sor kerüljön.

A most elnyert pénzből jut még a leveleki és az aranyosapáti templomuk ikonjainak restaurálására is.

Az NKA és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságával arról tárgyalnak, hogy közös program indításával a turisztika és a kultúra számára egyformán fontos, kisebb falukban rejtőző értékeket megmentsék – mondta L. Simon László.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai