Újabb csapás a hazai turisztikai ágazatnak SZÉP-kártya témában

Pedig eddig sem volt könnyű az idei évük, ahogy a tavalyi sem.

Amint azt a miniszterelnök a karácsonyi ünnepek előtt, december 23-án bejelentette: a SZÉP-kártyával rendelkezők februártól már élelmiszert is vásárolhatnak a boltokban ezzel a fizetőeszközzel.
Mindez elég váratlanul érte a hazai turisztikai ágazatot, amelyet amúgy is alaposan megtépázott a legutóbbi, coviddal nehezített időszak. Teljes joggal attól tartanak, hogy komoly bevételektől esnek el az új szabályozás következtében, állapítja meg az új rendelet kapcsán az index.hu portál.
 

Baldauf Csaba, A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke szerint a szakmát kész tények elé állította a bejelentés, miszerint február elejétől már élelmiszert is vásárolhatunk SZÉP-kártyával. A szakmai szervezet vezetősége, valamint tagsága aggodalommal fogadta az erről szóló, karácsony másnapján megjelent kormányrendeletet.

A Magyar Közlönyben megjelent december 25-i, pénteki kormányrendelet szerint

  • a SZÉP-kártyával történő élelmiszer-vásárlás lehetősége egyelőre február 1. és május 31-ig él;
  • a zsebek közti átjárhatóságra pedig jelen állás szerint 2022. 12. 31-ig lesz lehetőség;

A Magyar Közlöny arra is kitér, hogy alkoholt, valamint dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket továbbra sem vásárolhatunk SZÉP-kártyával. Ezek a rendeletalkotói logika szerint nem tartoznak az élelmiszer kategóriába

A járvány okozta gazdasági válság a turisztikai szektort sújtotta a legnagyobb mértékben és úgy tűnik, hogy a 2022-es év is a kilábalás éve lesz, emiatt aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetne, nyilatkozta az új rendelettel kapcsolatban Baldauf Csaba a hírportál megkeresésére.

Forrás: Index


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.