hirdetés

A lett konyha sikerének kulcsa: a szuperélelmiszer

Útban Riga felé, az airBaltic Budapestről induló közvetlen járatának kényeztető business osztályán olvassuk, hogy a lett pénzügyminiszter – aki nem mellesleg egy csinos hölgy – alaposan elagyabugyált előző nap egy kínait, név szerint Hou Ji-Fant, és erre nagyon büszke. Amúgy nem a lett állami vezetők lettek agresszívek, hiszen a hír azzal folytatódik, hogy mindez egy nemzetközi sakkverseny egyik játszmáján történt…

hirdetés

Mégis jelentős hírértéke van az eseménynek, hiszen kiderül: Hou Ji-Fan a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) női világranglistájának első helyezettje, többszörös világbajnok sakknagymesternő, és mégiscsak egy tárcáját ma is vezető politikus, Dana Reizniece-Ozola adott neki megalázó mattot a táblánál. Nemcsak ez volt az egyetlen vaskos meglepetés Rigával kapcsolatban a lett gasztronómiát felfedező minitúránk alkalmával. Hiszen már látogatásunk első estéjén, a belváros főterén álló, egykori ivó oszlopcsarnokból átalakított, Kolonade Musu stási névű étteremben kérdőn nézünk egymásra a fogásokat látva:

Úristen, hova keveredtünk?

Ugyanis azt még legvadabb álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire trendi helyre érkezünk, ahol ilyen tökéletesen összerakott ételsorral fogadnak (háttérben szerényen állva néha feltűnik a séf is, aki a sorbet-nak felszolgált rebarbara alá, a jégágyba a saját kertjéből szedte hajnalban a virágokat), profin válogatott borokkal. Na jó, tévedés azért ne essék: egyáltalán nem helyi, lett nedűket kóstolunk, hanem trentinói (olasz) és új-zélandi könnyű, gyümölcsös tételeket, amelyek tökéletesen simulnak a valóban páratlanul különleges, rafináltan egyszerű fogásokhoz. Nincs mese, ide kell másolnom a nyitó vacsora ételsorát, mert jellemzi a találkozásunkat a három nap alatt megismert lett konyhával. Üdvözlőként pehelykönnyű zöldborsóhab érkezett, cékla- és lilakrumplicsipsszel, hideg előételnek helyi, 25 napig érlelt biokecskesajtot tálaltak bogyós gyümölcsökkel, fügedzsemmel. Majd következett meleg előételként almafán füstölt hal tejfölhabbal, ajolival. Ezután a már említett sorbet pihenésképp a gyomornak, főételként pedig vörösboros szószban lassan főtt marha pihent a tányéron, desszertként ismét rebarbarából készült krém túrósajttal zárta a fenséges, mégis könnyű léptű ételsort. Álljunk meg egy pillanatra! Ugyanis amikor körülnézünk a vidám hangulatú, laza stílusú étteremben, megállapítjuk,

tele a hely külföldiekkel.

És nem azért, mintha a helyieknek nem lenne pénzük egy ilyen vacsorasorra. Hanem mert főként északról, a skandináv szigetek tájáról érkeznek, valamint lelkes dán, holland, belga, francia és német ételfanatikusok hada lepi el a várost, hogy ugyanazt a modern skandináv gasztrovonalat kóstolják, amely most a legnépszerűbb és legmenőbb világszerte. Annyi bónusszal megtűzdelve, hogy körülbelül negyedannyiba kerül, mintha ugyanezt mondjuk Svédország egyik felkapott Michelin-csillagos helyén vagy esetleg a dán tophelyen, a Nomában fogyasztanák. Mi is a skandináv stílus, amelyért most megőrül a világ? Bátran kijelenthetjük, hogy egy olyan stílusú konyháról beszélünk, amelyet úgy tíz-tizenöt éve a kutya sem ismert, illetve a hólepte tájakon, bánatos farkasüvöltéssel meg a bálnák különös párbeszédével színezve azért volt jó néhány felkent híve a kora ősztől késő tavaszig terjedő sötétségben. E konyhára

alapvetően a természetközeliség a jellemző,

azaz a környező tengerekből nyerhető halak, az erdőkben élő vadak, a kertekben, erdőkben megtermő gyökérzöldségek, sokféle krumpli, erdei gombák, piros bogyós gyümölcsök adják az alapanyagok legjavát. Svédországban amúgy ma is életben van az a törvény – Allemansrätten néven –, amelynek értelmében bárki bármilyen mennyiségben hazaviheti (növényeket, bogyókat, gombát stb.) az erdőkből, amit ott talál.

A pácolt, sózott, füstölt húsfélék is kimondottan északi specialitásnak számítanak, hiszen így a húsok tovább maradtak fogyaszthatók, mintha nem alkalmaznák ezt a házilagos konzerválási eljárást. De térjünk vissza rigai gasztroélményeinkhez! A könnyű vacsorán túl másnap este sajnos könnyelmű lettem, és eltüntettem egy szintén tökéletes ételsor zárófogását:

camembert sajt olvadozott lágyan, hívogatóan, kerekdeden egy kistányéron, málnaporral meghintve, földi cseresznyével körítve, mellé meleg fahéjas gyümölcsitalt hoztak méltó kíséretként.

Most őszintén: ki tudna ellenállni ilyen kísértésnek? Sajnos éjfél felé már azon az állásponton voltam, hogy én legközelebb egész biztosan, ugyanis egész éjszaka apró kerek sajtok rohamoztak az álomkoszorúból, ismét bebizonyítva, a sajt – legfőképp a camemberek családja – nem éppen könnyen emészthető, estére javasolt, könnyű csemege. Ilyenkor csak egy kérdés pörög az éjszaka álmatlanul hánykolódó fejében:

hogy a csudába esznek a franciák vacsorájuk lezárásaképp esténként mindig sajtot?!

 Nem is egyet, hanem mindjárt többfélét. Egyébként ne legyünk álszentek, és legfőképp ne tagadjuk a múltat! Hiszen a tény mindig is tény marad: 1940. június 17-én az emlékezetes Molotov–Ribbentrop-paktum alapján bemasírozott Rigába a szovjet Vörös Hadsereg, a rigai németeket (nem voltak kevesen) kipaterolták Németország területére, majd a II. világháború végén, egészen 1990-ig, a független Lett Köztársaság kikiáltásáig az oroszok ott is maradtak Riga és persze a teljes lett állam területén. Amúgy ma sincsenek kevesen: hiszen a főváros lakóinak csak mintegy 40 százaléka lett ajkú, ugyanannyian lakják oroszok, négy-négy százalékban fehéroroszok és ukránok, két százalékban pedig lengyelek. Mindenhonnét hallani tehát a város utcáin, boltjaiban, éttermeiben oroszul beszélőket – időseket, fiatalokat egyaránt. A város óriás méretű, négy hatalmas részből álló piacán pedig gyakorlatilag minden kofa oroszul vagy lengyelül kommunikál. Egyébként roppant leleményes ötleten alapul Riga Központi Vásárcsarnokának négy fő részből álló épületegyüttese:

ez volt az I. világháború éveiben a híres német zeppelinek tárolóhelye, az art deco stílusban épült, óriási zeppelin hangárok.

Talán mondani sem kell, a rigaiak – ahogy mi, pestiek a Nagyvásárcsarnokunk esetében – büszkén hirdetik magukról, hogy övék Európa legjobb vásárcsarnoka. Egyébként az igaz, hogy tényleg szép, mindenütt bőséges a választék – és ami a legjobb benne: patikaszerű a tisztaság. Sok kisebb (orosz) kereskedő, kofa, termelő a szabad ég alatt árusítja portékáját, ami meglepő: mindenütt feltüntetik, pontosan honnan érkezett az áru (a zöldségek, gyümölcsök legtöbbje Lengyelországból). Az épületeken belül pedig van külön rész a húsféléknek, másik épületben vásárolhatók a halak, tengeri herkentyűk, sózott, füstölt kopoltyúsok, és mennyei kaviárhegyek is tornyosulnak szinte mindenütt. A következő hangár a zöldségek, gyümölcsök birodalma, beleértve az isteni módon elkészített savanyúsághegyeket is, az utolsó hangárban pedig a tejtermékek találhatók, és sajtárusok kínálják portékáikat. A vásárcsarnok különben a hét minden napján nyitva tart, a négy impozáns méretű hangár hétfőtől vasárnapig reggel nyolctól délután öt óráig látogatható. Van egy meglepő tétel a fűszer- és magárusok kínálata között – igaz, lehet, csak nekünk, „elmaradt” közép-európaiaknak szokatlan, hogy ez gond nélkül beszerezhető. Ez pedig nem más, mint az egyik, régebben lenézett, ám mostanában a megbecsülés felé rakétasebességgel törő alapanyag, az elkövetkező évek egyik superfoodja,

azaz szuperélelmiszere, a kendermag,

amely cannabis néven jól ismert, és gyakorlatilag a piacon szinte mindenütt kapható. Az Amerikából induló és a világon lassan mindenütt teret hódító irányzat, a superfood (a skandináv konyhákon természetesen már jó ideje alkalmazzák) lényege, hogy csak olyan természetes ételek, alapanyagok, ízesítők kerülhetnek ebbe a csoportba, amelyek az átlagosnál jóval magasabb arányban tartalmazzák az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat, ásványi anyagokat, vitaminokat. Alapvető feltétel az is, hogy kizárólag természetesek lehetnek, nem tartalmazhatnak mesterséges adalékokat. Superfood a méz és kakaó is – bár erről mi, magyarok nemigen tudtunk eddig –, és ebbe a körbe tartozik a barna rizs, a köles, a hajdina, a tönköly, a zab, a cékla, a bab, a zöldborsó, a kék vagy vörös áfonya, a szeder, a mák, a tökmag vagy akár a dió is. Megvan az oka annak, hogy idehaza miért tudunk keveset a szuperélelmiszerek csoportjáról:

az EU 2007-ben nemes egyszerűséggel betiltotta a szó használatát,

vagyis mire elérhetett volna hozzánk is az egész világban egyre divatosabbá váló superfoodőrület, nálunk már nem engedték a szót használni. A lett konyhának, modern gasztronómiájának kulcsa pont ez: a város legtöbb éttermében, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyein superfoodból készült ételeket kínálnak. És épp emiatt özönlik hozzájuk a turista a világ gazdagabb részeiből olyan számban, amely Budapesten csak a legszebb álmainkban szerepelhet. Ugyanis Rigába nem főként a brit szigetekről érkező, nagyon durván berúgó, hétvégi bulizós turistahordák érkeznek, hanem

sok a kulturált, a gasztronómiára, a szépségre, a kifinomultságra érzékeny, az élményeket örömmel befogadó idegen.

Persze mindehhez a superfood nem elég. Kellenek hozzá a fogásaikat megfizethető árakon kínáló (egy-egy háromfogásos ebéd még a város főterén is 13-15 euróból kijön) éttermek, bisztrók, pubok, kávézók hatalmas számban, kellemes, árnyas teraszokkal megtűzdelve, ahol sok helyütt élő zene szól. A felszolgálók kedvesek, előzékenyek, több nyelven beszélnek. Az utcák a városban andalítóak, a legtöbb helyen macskakövesek, a régi épületek meseszépek, szinte mindegyik mögött izgalmas történet lapul. A városba jó megérkezni, mert a lakói vendégszeretőek, és bár egyáltalán nincsenek különleges autóik, sem más, luxusra utaló dolgaik, boldogak, kiegyensúlyozottak. Látszik, nem ez a hely, ahonnét menekülnek az emberek máshová, más országba, hogy valahogy boldoguljanak. Rigában jó lenni. Jókat (és trendit) lehet enni, inni – és az árak még a magyar pénztárca számára is mindenütt elfogadhatók.

A felfedezés élményét a Live Riga és az airBaltic támogatta

 

Vágó Ágnes (Riga)
a szerző cikkei

(forrás: Vendég&Hotel)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Elfogadják-e a vouchert az utasok, vagy a pénzüket kérik vissza?

Kiadónk társoldalai