Jelentés a konyhából
Egy budapesti szakács arról, honnan indult, miképp dolgozott különböző konyhákon a járvány előtti időkben, és milyen tervei vannak az elkövetkezendő időszakra. Bár ez egyetlen ember története, de akár lehetne többé is, mert esete nem egyedi, hanem manapság nagyon is általános.
Ez volt eddig. Zoli – nevezzük Zolinak – 16 éve dolgozik szakácsként a legkülönfélébb helyeken, és álmában nem gondolta volna, hogy most kénytelen otthon tölteni a nap 24 óráját. Melózott különböző éttermek konyháján - volt köztük csárda, üzemi konyha, fine dining hely, á la carte vendéglátás -, azt mondja, nem azért vándorolt egyik helyről a másikra, mert másutt jobb fizetést ajánlottak volna, hanem, ha megunta az adott munkát, szedte a sátorfáját és továbbállt. Általában mindig az adott séf határozta meg a feladatát, azt, hogy milyen munkafolyamatot végezzen – tőle függött. A konyhatechnológia nagyjából mindenütt hasonló volt, az is, hogy hol egy pincében, hol a vendégtér szintjén, hol mindkettőben dolgozott. Átlagban napi 12-14 órát melózott, 5 napot egy hét alatt. Mindenütt bejelentették ugyan a hatóságoknak, azonban az óraszám sehol sem stimmelt. Első kanyarban vagy a hidegkonyhára vagy a rosthoz került – rendszerint e helyek valamelyikéről ment másik konyhára tovább. A legutolsó helyére két éve jött – itt hamarosan konyhafőnöki pozíciót kapott –, innen került most otthonába, a négy fal közé.
Ez van most. Utolsó helyén „álommelóba” érkezett: 8 óra munka (...8 óra pihenés, 8 óra szórakozás), szabad hétvégék, szóval minden adott volt ahhoz, hogy békésebb életet éljen, mint a korábbi években. Csakhogy náluk is – akárcsak másutt – beütött a válság. Ugyan a vendéglátóhelyük később érezte meg a gondokat, mint azok a helyek, ahol gyakorlatilag a turistákra építenek, mert náluk a vendégkör a környező hivatalokból, irodákból, minisztériumok dolgozóiból állt. Azonban amikor beállt a nagy pangás – ez a kijárási korlátozás bevezetésével egy időben történt – azóta beállt a pangás. Próbálkoztak ugyan – ki nem? – ételkiszállítással, de mivel nem sikerült bekerülniük hamar egyik ételrendelő cég hatáskörébe sem, így a napi egy-két saját megrendelés még a hideg vízre valót sem fedezte – most bizonytalan ideig szünetelteti a hely működését a tulaj. Zoli pedig a családjával otthon tölti a napjait. Főz a szeretteire, ápolja a társasház rájuk eső részén a növényeket - zöldséget, gyümölcsöt nevel, füvet nyír.
Mi lesz ezután? Ha vége ennek az őrületnek, reméli, hogy visszatérhet oda, ahonnan eljött, addig is új munka után néz, mert valamiből meg kell élniük. Alternatív megoldásként elmegy jövő héttől raktárt pakolni – feltéve persze, ha felveszik, mert manapság elég kapós lett ez a lehetőség is. Ugyan van 1-2 hónapnyi anyagi tartaléka, de nem akarja felélni, mert nem tudja, mit hoz a jövő. Abban bízik, hogy a járvány tombolása alábbhagy, és ismét minden a helyére kerül.
