Jön az élelmiszerárstop, a csirkemellel gond lehet

FRISSÍTVE Élelmiszerárstopról döntött a kormány: február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten, jelentette be a miniszterelnök szerda délután a közösségi oldalán. A csirkemellel viszont az a gond, hogy most olcsóbb, mint akkor.

Orbán Viktor a Facebookra felkerült videóban, a kormányülést követően közölte: az élelmiszerárak emelkedése miatt a kormány úgy döntött, hogy hat termék – a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej – esetében beavatkozik az árak alakulásába.

 

A kormányfő hozzátette, ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol a múlt év október 15-én állt, és ennek minden üzletben meg kell történnie. A privatbankar.hu vette észre, hogy ez nem minden esetben sikerül majd, hiszen a csirkemell most olcsóbb, mint akkor.

A miniszterelnök közölte, február 1-jétől kezdődően már a rögzített árakon lehet ezeket a termékeket megvásárolni.

Hangsúlyozta azt is, a kormányülésen a vírus mellett az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, hiszen egész Európában nőnek az árak az energiaárak emelkedése miatt.

Frissítve:
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt is elmondta, hogy a csirke far-hát árát is maximalizálták. Gulyás szerint a csirkefarhát eredetileg is benne volt az élelmiszerár-stopba bevont termékek körében, csak előző nap Orbán Viktor kormányfő ezt nem említette meg.

Forrás: Facebook / privatbankar.hu


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.