hirdetés

Indul a Bocuse d'Or, pénteken a magyarokért szoríthatunk

Mint arról már korábban hírt adtunk, október 15-16-án rendezik a Bocuse d’Or európai döntőjét, amelynek először ad otthont a Balti-tenger partján fekvő észt főváros, Tallinn.

hirdetés

Hazánkat a budapesti döntő győztese, a Babel Étterem egykori séfje, Veres István képviseli. A zsűri tagjai között Széll Tamás, korábbi Bocuse d’Or Europe-győztes is szerepel.

A Saku Suurhallban rendezett kétnapos verseny célja, hogy kiválassza a tíz legjobb séfet, aki bekerül a 2021 júniusában, Lyonban tartott világdöntő mezőnyébe. A Covid-19 miatt bevezetett korlátozások hatására az idei program másképpen alakul: a tervezett 20 indulóból végül 16 ország képviselői zárt ajtók mögött mérhetik össze tudásukat, a közönség részvétele nélkül, kizárólag a szakmai zsűri jelenlétében.

Az idén induló séfek
Az idén induló séfek

„Észtország egyelőre egy kevésbé ismert szereplő a gasztronómia térképén. A helyszín kiválasztásával a Bocuse d’Or tanúbizonyságot tett az egyre gyarapodó, új kulináris örökséggel rendelkező nemzetek melletti elköteleződéséről”, mondta Paolo Passoni, a Sanpellegrino nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője.

A hetedik alkalommal megrendezett verseny pénteki napján a magyar versenyzőért is szoríthatunk: Veres István, a Babel Étterem egykori séfje februárban ért el első helyezést a budapesti döntőn, amellyel biztosította helyét az európai fordulóban.

Veres István mellett számos tehetséges séf is megméretteti magát, köztük a S.Pellegrino Young Chef 2019-2021 döntőse, Alessandro Bergamo.

A kétnapos kihívás után a zsűrire legnagyobb hatást gyakorló 10 nemzet képviselői jutnak be a végső döntőbe. A zsűriben helyet kapott Széll Tamás, Michelin-csillagos séf is, aki 2012-ben elsőként képviselte Magyarországot a rangos világverseny döntőjén, majd 2016-ban megnyerte a Bocuse d’Or Europe Budapesten rendezett kontinentális döntőjét.

A Bocuse d’Or Europe 2020 online közvetítését a FineDiningLovers digitális magazin oldalán lehet követni, amelyet a S.Pellegrino és az Acqua Panna indított a gasztronómia rajongóinak.

(forrás: Flow pr)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Egyetért-e azzal, hogy idén elmarad a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásár?

Kiadónk társoldalai