Spárgát spárgával a Kempinskiben

Egy német gyökerekkel rendelkező helyen megszokott, hogy tavasszal mindig kerül spárga az étlapra az étteremben. Így van ezzel a Kempinski Hotel Corvinus is, Budapesten. Azonban nem mindegy, hogy a spárgát honnét szerzik be.

A pesti Kempinski ÉS Bisztrójának séfje, Roland Holzer például sok éven át Németországból hozatta, mert azt felmérte, ha magyarországi beszerzés során rendel ebből különlegesen ízletes idény alapanyagból, akkor változó minőséget kap, sokszor nem olyat, ami egy magas elvárásokkal dolgozó konyhának megfelelne. 

 

Azonban hat évvel ezelőtt a szálloda egyik törzsvendégétől különös tippet kapott. Ő mesélt egy barátjáról, aki a nyugati határszélnél lakik, és fehér sprágát termeszt. Ráadásul olyan minőségben, hogy egészen Münchenig viszik tőle minden évben éttermek alapanyagként.

Roland megkapta a termelő elérhetőségét, felhívta, spárgatermelő honfitársunk pedig eljött hozzá Budapestre, mintát hozva tesztelésre. Az általa hozott spárga olyan jó minőségű volt, hogy a séf megítélése szerint, mind a nagy hagyományokkal bíró német vendéglátóhelyeken, mind Ausztriában is mindenütt megállná a helyét.

Az ÉS Bisztró konyhájára azóta is innen rendelik ezt a különlegesen ízletes alapanyagot. Roland még hozzáteszi, egy spárga minősége a fajtától is függ, hiszen többféle spárgát termesztenek.  Azonban spárga-lelőhelye címét nem árulta el.

Kínálat az ÉS Bisztró idei, hét héten át kóstolható fehér spárga kínálatából:

Fehér spárga krémleves pácolt rákkal, krutonnal

Fehér spárga olvasztott vajjal / hollandi mártással, pirított újburgonyával, tetszőlegesen választott feltéttel

Kétféle spárga boxot is készítenek elvitelre, az egyikbe prágai sonkát, a másikba levegőn érlelt marhabélszínérmét helyezve

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.