Tovább késik Wang Mester budai éttermének nyitása

A pasaréti úton levő Mozium irodaházba tervezett vendéglátóhely eredeti nyitása 2019. szeptember 1. lett volna.

A csúszás kapcsán az ismert séf nyilatkozatot adott ki, amelyben elmondta: „Egy hosszú, idegőrlő és fárasztó folyamat során most eljutottunk odáig, hogy ez a megoldatlan helyzet az új étterem megnyitását, a cégünk működését és a benne dolgozók megélhetését veszélyezteti. Egész egyszerűen a sok tízmilliós beruházást követően, a járvány közepén, ilyen gazdasági körülmények között képtelenek vagyunk tovább finanszírozni azt az egyre halványuló reményt, hogy valaha az étterem megnyithat.” - írja a Magyar Konyha.

 

Wang szerint már a bürokrácia csapdájában vergődnek. „Az épület használatbavételi engedélyének csúszására sem voltunk felkészülve (ahogyan a többi bérlő sem), ám arra már végképp nem számítottunk, hogy a működési engedélyek kiadásáért felelős hatóságok egymásra mutogatása és időhúzása miatt meghatározatlan ideig várnunk kell. (…) Az épületben található irodákban már hónapokkal korábban megkezdődhetett a munka, ám az éttermünk még mindig nem kapta meg az azonosítására szolgáló számot. A részünkről minden előírást teljesítettünk: a tűzvédelemtől kezdve az élelmiszerbiztonságon át a zajvédelmi feltételekig. Az elmúlt 20 évben az éttermeimben minden szabályt betartottunk, szigorúan igazodtunk a törvény betűihez és ez így lesz a jövőben is.”

Forrás: Magyar Konyha


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.