Augusztusban drágábban nyaralunk

A nyári hónapok közül augusztusban költjük a legtöbbet a nyaralásra, átlagosan 76 ezer forintot – derül ki a Szallas.hu adataiból. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.

Folyamatosan növekszik a nyár előrehaladtával az üdülésre fordított összeg a Szallas.hu statisztikája szerint. Míg a júniusi időszakra vonatkozó szállásfoglalások értéke átlagosan 34 400 forint volt, addig a júliusi nyaralások esetében átlagosan 63 400, az augusztusiaknál pedig 75 900 forintot fordítunk szállásfoglalásra. „Bár a főszezonban valamelyest emelkednek a szobaárak, a foglalások értéke nem csak emiatt növekszik. A nyár elején az iskola és a vizsgaidőszak miatt még jellemzően csak egy-egy hosszú hétvégére utazunk el, júliusban és augusztusban viszont a leállások is arra ösztönzik az embereket, hogy több szabadságot vegyenek ki” – árnyalta a képet Rácz István, a Szallas.hu csoport marketing vezetője.

Nem csak többet költünk, többen is megyünk nyaralni a főszezonban a portál adatai szerint. „Júliusra már most 34 százalékkal több foglalást regisztráltunk, mint júniusra, és ez az arány még növekedni is fog, hiszen sokan az utolsó pillanatban döntenek a nyaralásról” – részletezte a statisztikát Rácz István. A Szallas.hu információi alapján a nyár közepére a szállások több mint felét foglalták már le. „Érdemes tehát még a júliusi last minute ajánlatokat is figyelni, de résen kell lenni, mert a jó helyeket gyorsan elkapkodják. Az ár mellett legalább az elérhető fizetési módokat, a vendégek értékeléseit és a szálláshely fő jellemzőit mérlegeljük” – tanácsolja a szakember.

Nyáron a fürdőket keressük

A portál adatai szerint idén nyáron is a fürdővárosok a legkeresettebbek: Siófok után Hajdúszoboszló és Balatonfüred szállásaira érkezett a legtöbb foglalás. A legnépszerűbb városok listájára Gyula és Balatonlelle is felkerült, Zalakaros és Hévíz viszont valamelyest veszített népszerűségéből 2011-hez képest. „Érdekes, hogy a Szallas.hu közvélemény-kutatása alapján szívesen utaznánk történelmi nevezetességeikről híres városokba, például Egerbe, Sopronba, Pécsre vagy Visegrádra is, végül azonban úgy tűnik, inkább valamelyik fürdővárosban töltjük a szabadságunkat” – mondta Rácz István.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.