Díjak a Danubius Hotels munkatársainak

Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója munkáját Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjjal ismerték el, Kalla Kálmán Életműdíjat kapott.

A Magyar Turisztikai Ügynökség átadta a Kőrösi Csoma Sándor díjakat október 28-án a Turizmus Summit Gáláján. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, az idéntől Kőrösi Csoma Sándor elnevezésű – korábban Pro Turismo – díjakat, Nagydíj kategóriában 6 turisztikai szakember kaphatja meg évente. Az elismeréssel azokat a szakembereket díjazzák, akik példamutató és kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a turizmus, a nemzetközi turisztikai kapcsolatok fejlődéséhez, kiemelkedőt tettek a társadalmi felelősségvállalás területén.

Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója munkáját Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjjal ismerte el az MTÜ Kitüntetési Bizottsága. „Kovács Balázs vezetése alatt a Danubius Hotels folytatta komoly fejlesztéseit, folyamatosan újulnak meg szállodái, és elnyerte Az Év Munkaadója díjat. Szakmai hitvallása szerint a vendégek és munkatársak egyformán fontos szerepet töltenek be egy szálloda sikerességében és stratégiájában. Számára fontos a vendégek elégedettsége, hogy valódi élmény legyen a szállodákban eltöltött idő. Munkája hozzájárult a magyarországi szállodaipar fejlődéséhez, színvonalának emelkedéséhez.” – hangzott el a díjátadó indoklásában.

„Büszke vagyok arra, hogy a Danubius Hotelsnél kiváló szakmai utánpótlásképzés zajlik évtizedek óta, tehetségesek és tenni akarók lehetőséget kapnak, én is így lehettem gyakornokból vezérigazgató, de velem együtt sokan itt kaptak valódi lehetőséget a szakmai kiteljesedésre. Az értékeink hosszú évek óta változatlanok, nagy múltú vállalatként tudjuk, hogy a minőségben nem ismerhetünk megalkuvást. A valódi érték szemléletünkben az ember, a vendégek fogadása és munkatársak megbecsülése terén egyaránt. De változni és változtatni is képesek vagyunk: innovatív vállalatként folyamatosan fejlesztünk és kísérletezünk, szakmai inkubátorként tekintünk magunka. Így tudunk utat mutatni a szállodaiparban, hogy ne mi kövessük a piac többi szereplőjét. Folyamatosan figyeljük a vendégigények és a piac változásait, időben reagálunk és merünk alapvető változtatásokat is meglépni: nemrég választottuk két márkára szállodáinkat, hogy még jobban ki tudjuk szolgálni vendégeink igényeit. Bátorságunk és értékközpontúságunk elismerése ez a díj, köszönöm az egész Danubius csapata nevében!” – mondta el Kovács Balázs vezérigazgató a Danubius Hotels sikerének kulcsát.

Kovács Balázs, 2017 januárjától a Danubius Hotels vezérigazgatója. A szakember több mint két évtizede a szállodacsoport munkatársa. Gyakornokként kezdett a Danubiusnál, majd a Hilton Budapest Hotelben bejárta az értékesítés ranglétráját, értékesítési igazgatóként fejezte be ottani tevékenységét. 2006-tól a Danubius Hotel Helia szállodaigazgatója volt. 2007-től tíz éven keresztül volt a Danubius Hotels központi sales és marketing vezérigazgató-helyettese.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott még idén Kanel Judit, a Continental Travel ügyvezetője és a MABEUSZ alelnöke, valamint Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. A 30 éven aluli személyeknek adható Talentum-díjat Csiszár Virág nemzetközi booking menedzser (Sziget és VOLT produkciók) vehette át. 

A Danubius kétszeresen is ünnepelt a Turizmus Summit díjátadóján: az Életműdíjat ugyanis idén Kalla Kálmán kapta, akinek a Gundelben végzett sok évtizedes kiemelkedő munkáját – 1992-2006 között vezette a Gundel éttermét executive séfként, – ismerték el.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.