Szállásfoglalási elemzések a hosszú hétvégéről

A Szallas.hu hazai foglalási portáltól.

Az nem újdonság, hogy teltházas a négy napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti célok. 

Gyakorlatilag full-on van minden szálláshely

A portál balatoni és tiszta-tavi kínálatában 1 százalék körüli vagy alatti, a Velencei-tónál 2 százalék körüli a még foglalható szállások aránya a hosszú hétvégére az azt megelőző napokban. Átlagosan 56 nappal előre foglaltak a vendégek, ami jóval rövidebb az ilyenkor szokásosnál. „A vírus, a korlátozások és a szeszélyes időjárású június óta idén nyáron óvatosabbak a vendégek, nem mernek és tudnak nagyon előre foglalni, sokan az utolsó pillanatban hoznak utazási döntést”, mondta Szigetvári József vezérigazgató. Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred mellett Eger, Hévíz és Zalakaros a legnépszerűbb úti célok. A legkeresettebb települések toplistáján még Gyula, Szeged, Balatonlelle és Zamárdi kaptak helyet.

Átlagban 75 ezerért foglalt a magyar

Az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén 32 százalékkal több az online szállásfoglaló oldal által közvetített forgalom bruttó értéke, mint tavaly ugyanekkor. A foglalások 35 százaléka hotelbe, 27 százaléka apartmanba, 20 százaléka vendégházba, 18 százaléka panzióba szól. Az átlagos foglalási érték 74 260 forint a hosszú hétvégére, ami 27 százalékos növekedés 2019-hes képest. „Eltérő azonban az összeg szállástípusonként is – ismertette a részleteket Szigetvári József. – Míg az apartmanokban 68 500 forint, a panziókban 54 600 forint, a 3 csillagos hotelekben már 96 ezer forint, 4 csillag esetén pedig 137 ezer forint az átlagos foglalási érték”.

A legtelítettebb nap augusztus 20-a lesz. Az átlagos foglalási hosszúság 2 éjszaka, de akad kirívó eset is, a leghosszabb például 25 éjszakára szól.

 

Toplisták a foglalási portáltól:

Top 10 belföldi úti cél a hosszú hétvégén

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Balatonfüred

4. Eger

5. Hévíz

6. Zalakaros

7. Gyula

8. Szeged

9. Balatonlelle

10. Zamárdi

 

Átlagos foglalási érték szállástípusonként:

Apartman: 68 500 Ft

Panzió: 54 600 Ft

Motel: 34 500 Ft

Vendégház: 56 000 Ft

Hotel 3 csillag: 96 000 Ft

Hotel 4 csillag: 137 000 Ft

Hotel 5 csillag: 193 000 Ft

 

Foglalások szállástípusonkénti eloszlása:

Apartman: 27%

Vendégház: 20%

Panzió: 18%

Hotel 5 csillag: 0,3%

Hotel 4 csillag: 14%

Hotel 3 csillag: 17%

Hotel 2 csillag: 2,2%

Hotel 1 csillag: 0,2%

Hotel: 2%

 

Top 3 település apartmanba szóló foglalások esetén

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Eger

 

Top 3 település vendégházba szóló foglalások esetén

1. Siófok

2. Balatonfüred

3. Hajdúszoboszló

 

Top 3 település panzióba szóló foglalások esetén

1. Siófok

2. Eger

3. Hajdúszoboszló

 

Top 3 település 5 csillagos hotelbe szóló foglalások esetén

1. Debrecen

2. Hévíz

3. Sárvár

 

Top 3 település 4 csillagos hotelbe szóló foglalások esetén

1. Hévíz

2. Siófok

3. Bük

 

Top 3 település 3 csillagos hotelbe szóló foglalások esetén

1. Balatonfüred

2. Siófok

3. Hajdúszoboszló

 

 

Forrás: Szallas.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.