Veszik ki a hűtőből a pezsgőt a Szallas.hu-nál

Van okuk az ünneplésre. A vasalós-kávéfőzős néven elhíresült reklámkampány is nyilván dobott a tavaly elért jó számokon.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

20 százalék feletti bővüléssel 4,17 milliárd forintos rekordbevételt ért el 2018-ban a Szallas.hu Kft., míg a cég által Romániában tavaly vásárolt Travelminit.ro megkétszerezte árbevételét és az egyik legnagyobb üdülési csekk elfogadóvá vált.

A foglaló portál előrejelzése szerint idén további növekedés várható a belföldi turizmus terén, amit az egyre intenzívebb turisztikai fejlesztések, így például a Kisfaludy Program is támogatnak. Több mint 1 millió vendégéjszakát foglaltak le oldalukon 2018-ban, ami pénzügyi értelemben 21 százalékos növekedést és 4,17 milliárd forintos bevételt jelentett.

A cég létszámban is jelentősen gyarapodott, magyarországi és külföldi alkalmazottainak száma a tavalyi évben 107-ről 127-re nőtt, Kolozsváron a Travelminit létszáma pedig elérte a 35 főt. „2018-ban már rendkívül aktívvá váltunk a környező országokban is. Év elején vásároltuk fel lengyel vetélytársunkat, amely azóta már technológiai és szervezeti értelemben is a részünkké vált, de ide sorolnám a Travelminit International SRL-ben szerzett tulajdonrészt is, melynek révén a középtávú cél a piacvezető pozíció megszerzése Romániában. A Travelminit egyébként a tavalyi évben duplázott, bevétele átlépte a 200 millió forintot, miközben az egyik legnagyobb üdülési csekk elfogadó is lett” – mondta el Szigetvári József, a cég ügyvezetője.

Mindeközben a cég Magyarországon kínált szálláshelyeinek száma tavaly átlépte a tízezret, míg nemzetközi szinten már közel 470 ezer egyedi ajánlat érhető el. „

A portál előrejelzése alapján a belföldi turisztikai piac 2019-ben is tovább bővülhet. „Úgy látjuk, hogy mindez nemcsak a vendégéjszakák számában és a bevételben, hanem a szolgáltatások minőségének folyamatos javulásában is megmutatkozik majd, melyben hangsúlyos szerepe van, illetve lesz a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programnak” – tette hozzá az ügyvezető.

Ami pedig a további trendeket illeti, az előfoglalási adatok alapján 2019-re még inkább igaz, hogy egyre tudatosabb a magyar, ha utazásról van szó: átlagosan már akár 130 nappal előre lefoglaljuk szállásunkat, ráadásul ezt egyre többször okostelefon segítségével tesszük meg.

A dinamikus külföldi terjeszkedés 2019-ben is markáns cél,  idén Romániában szeretnék megháromszorozni a forgalmukat. A vállalat Lengyelországban is intenzív bővülésre számít a 2018 szeptemberében sikeresen zárult akvizíció eredményeként, ugyanakkor Horvátországban is 30% növekedés a cél. „Mindezek mellett a környező országokban továbbra is keressük a potenciális partnereket tulajdonosunk, a PortfoLion támogatásával, hogy újabb beruházások révén tovább erősítsük a pozíciónkat” – zárta a jövő évvel kapcsolatos tervei felvázolását Szigetvári József. 

Forrás: Szallas.hu


A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában

A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában 

Rekordbevétel, vegyes foglaltság és sok-sok tanulság.
Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából

Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából 

Az amerikai szankciók jogi és pénzügyi akadályok miatt a spanyol Meliá és Iberostar szállodalánc is teljesen kivonul Kubából.
Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.