2011 rekordév a Budapest Airportnál

Nem kevesebb, mint 8,9%-os növekedéssel minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport: összesen 8 920 653 utas fordult meg a fővárosi repülőtér termináljain.

Mindez 320 000-el több utast jelent, mint az eddigi legnagyobb forgalmú 2007-es év forgalma. 2011 sok szempontból meghatározó volt a budapesti repülőtér életében, hiszen ekkor nyílt meg a forgalom számár a SkyCourt, a 2-es terminál új épülete, egy sor új légitársaság nyitott új útvonalakon járatot. 

A budapesti nemzetközi repülőtér forgalmának növekedése még az európai átlagot is meghaladta 2011-ben. Az ACI által kiadott nemzetközi statisztikák szerint a kontinensen 2011-ben átlagosan 7 %-kal bővült a légiforgalom, addig a Budapest Airportnál nem kevesebb, mint 8 920 653 utast regisztráltak, ami 9 %-os eves növekedési ütemnek felel meg 2010-hez képest. (akkor 8,2 millió utas indult és érkezett a repülőtéren keresztül) Mindez 323 516-al több utas, mint az eddigi rekordévnek számító 2007 forgalma volt.

A Budapest Airport munkatársai mindent megtettek azért, hogy új légitársaságokat hozzanak Budapestre új járatokkal. 2011 januárjában a Qatar Airways elindította Doha-Budapest járatot, amelynek gépei szeptembertől már napi rendszerességgel közlekednek – tekintettel a megnövekedett igényekre. Áprilistól kezdve közlekedik Budapest és New York Kennedy repülőtere között az American Airlines (új légitársaságként a magyar piacon). Május óta közvetlenül is elérhető a Baltikum térsége Budapestről, miután az airBaltic elindította rendszeres, hetente négyszer közlekedő rigai járatát. Június óta kínálja népszerű edinburghi járatát a Jet2.com brit diszkont légitársaság összekötve a magyar fővárost Skócia szívével. Végül, de nem utolsósorban az év végén indított új budapesti járatot Bernből a svájci Sky Work Airlines ezzel Zürich, Bázel és Genf után immár a negyedik svájci városba kínálva közvetlen összeköttetést.

Az úgynevezett hagyományos légitársaságok, mint a Lufthansa, a British Airways, a KLM, az Air France, a Swiss, a Turkish Airlines és még sokan mások jelentették a növekedés motorját 2011-ben. A járatsűrűség növelése, a nagyobb gépek és a növekvő kihasználtság (load factor) állt a jelentős utasszám növekedés hátterében. A hagyományos légitársaságok szegmense nem kevesebb, mint 19,6 %-kal szállított több utast Budapestre, mint 2010-ben. Óriási, 44 %-os mértékben nőtt a hosszú távú járatokon utazók száma is, a Qatar Airwaysnek és az American Airlinesnak köszönhetően, miközben továbbra is jelentős piaci szerepet játszott Budapesten az amerikai Delta és a kínai Hainan Airlines is.

A Malév látványosan javította teljesítményét 2011 utolsó negyedévében és ezzel 200 000-el több utast szállított, mint az előző évben. Évi 8 %-kal növekedett a Budapesten átszálló utasok száma, a tranzit utasok tették ki a Budapest Airport forgalmának 17 százalékát. 2011-ben tovább növekedett a diszkont légitársaságok piaca, ebben a szektorban élen járt a Wizz Air, amely a nyári csúcsidőszakban négy repülőgéppel üzemelt Budapestről.

A Budapest Airport eltökélten menetel stratégiai céljának megvalósítása felé, hogy a régió fő gyűjtő-elosztó repülőterévé váljon. Ezt a célt szolgálta az eddig legnagyobb, nem kevesebb, mint 100 millió eurós (30 milliárd forintos) befektetés, a SkyCourt (Égi Udvar) terminálépület átadása. Mindez jelentős mértékben növelte a repülőtér utasforgalmi kapacitásait, lényegesen kényelmesebbé teszi az utazást, szélesíti a repülőtér éttermi- és kereskedelmi kínálatát. Az eredmények máris tetten érhetők, hiszen a negyedéves, titkos, az utasok kikérdezésen alapuló felmérések nagyságrendekkel növelték a budapesti repülőtér kényelmi besorolását. A SkyCourt átadásával együtt kezdett üzemelni a 2-es terminál új, számítógép vezérlésű poggyászosztályozó rendszere, majdnem megkétszereződött az utasbiztonsági ellenőrzés kapacitása a 12 új átvilágító gépsor beállításának köszönhetően. Az átszálló utasok számára pedig az eddig négyről hatra emelkedett a utasbiztonsági folyosók száma.

A Budapest Airport 2012-ben is folytatja BUD Future nevű fejlesztési programjának a megvalósítását. Ez év tavaszán megkezdődik a Cargo City első fázisának építése a jelenlegi 2-es terminálhoz közel, a repülőtér vecsési oldalán. Itt 11 000 négyzetméternyi korszerű raktár és 4 500 négyzetméternyi iroda épül a légi teheráruk kezelésének meggyorsítására. A Budapest Airport az idén megkezdi egy új, korszerűen hangszigetelt hajtómű próbázó hely építését a jelenlegi Lufthansa Technik hangár közvetlen szomszédságában. Ez a beruházás jelentősen csökkenti a repülőtér közelében a potenciális földi zajterhelést.


SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé

SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé 

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.