Igen, lesz American Airlines járat Philadelphiába

Igen, lesz American Airlines járat Philadelphiába 

Sokáig volt akkora a hallgatás a tavaly augusztusban bejelentett American Airlines Philadelphia-Budapest közvetlen járata körül, hogy a szakmában néhányan már-már kezdték azt hinni: visszavonulót fújt a légitársaság. Kétségeiket eloszlatták hétfőn, az amerikai nagykövetség kereskedelmi kirendeltségén, Budapesten.

Kezd nagyon felpörögni az USA-Kuba légiforgalom 

Miamiból és Charlotte-ból indít napi 4 illetve 1 járatot az American Airlines. Ha Che ezt is megérhette volna!

Fél évszázad után újra repülnek az amerikai utasszállítók Kubába 

55 év óta először érkezett Kubába menetrend szerinti amerikai utasszállító repülőgép, amely a szigetország középső részén fekvő Santa Clarában szállt le szerdán.

Nem az amerikai légitársaságoknak áll épp a zászló az Öböl-mentiekkel folytatott vitában 

Zajlik a három nagy amerikai és Öböl-menti légitársaság partalannak tűnő vitája a vélt állami támogatások miatt nem fair-nek ítélt versenyről. Az amerikai kormány egyelőre azt mondja: az Öböl-béliek továbbra is szabadon nyithatnak járatokat az USA reptereire - számolt be a Skift.com.
Ezek a legzöldebb légitársaságok

Ezek a legzöldebb légitársaságok 

A globális légi forgalom növekedése miatt egyre fontosabb lenne, hogy a légitársaságok csökkentsék széndioxid-kibocsátásukat. Vannak olyan szállítók, amelyek odafigyelnek erre, de egy részük nem igazán foglalkozik a kérdéssel.

Repülhet-e az Emirates Budapestről New Yorkba? 

Budapesten keresztül New Yorkba indíthat légi járatot az Emirates - reppent fel a hír, de vajon van-e valóságalapja? Megkérdeztük a légitársaságot is.

Visszatérhet az American Airlines Budapestre 

Az Egyesült Államok második legnagyobb szövetségi államában tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A texasi megbeszéléseken szóba került a közvetlen légi kapcsolat újraindítása is. 

Létrejött a világ legnagyobb légitársasága 

Október 18-án Philadelphiában leszállt a US Airways utolsó járata, ezzel 76 év működés után újabb légitársaság neve tűnt el az Egyesült Államokban. Az US Airways nyomtalanul beleolvadt az American Airlines-ba.

Nyereségbe fordult az American Airlines 

Növelte forgalmát és nyereségét is a korábbi években még veszteséges American Airlines légitársaság.

Jóváhagyták az American Airlines és US Airways egyesülését 

Az utolsó akadály is elhárult a két nagy amerikai légitársaság egyesülésének útjából. Az Egyesült Államok kormányának ellenőrzési hivatala (Government Accountability Office) ugyanis jóváhagyta az American Airlines és a US Airways együlését.

Air Berlin: új járat az USA-ba 

Folytatja terjesztkedését az USA-ban az Air Berlin légitársaság. 

Új nemzetközi járatok az American Airlines-tól 

Számos új járatot indít jövőre az USA és Ázsia, Európa illetve Dél-Amerika között az American Airlines, melyekre heteken belül megkezdi a jegyek értékesítését.

Tel-Aviv lett a világ legjobb meleg városa 

Az Izraeli Turisztikai Minisztérium tájékoztatása szerint Tel-Aviv lett a világ legjobb meleg városa (Best Gay City).

2011 rekordév a Budapest Airportnál 

Nem kevesebb, mint 8,9%-os növekedéssel minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport: összesen 8 920 653 utas fordult meg a fővárosi repülőtér termináljain.

Egyre nő a Alec Baldwin balhé 

Az incidens a múlt héten történt, amikor Alec Baldwint leszállították az American Airlines egyik gépéről, ami után a színész febőszült Twitter posztokat kezdett írni. 

Kiderült, melyik légitársaság kínálja a legfinomabb falatokat a levegőben! 

A Skyscanner online árösszehasonlító portál legfrissebb felméréséből kiderül, melyik légitársaságok kínálják a legjobb fedélzeti ellátást a világon.

Budapest Airport: csúcsra járatva 

Rekordforgalmat bonyolított a Budapest Airport szeptemberben. Jelentősen nőtt mind az európai, mind a tengerentúli járatok forgalma. 

Törölték a New York-Budapest légi járatokat is 

Törölték a New York-Budapest légi járatokat is az Egyesült Államokon átsöprő hurrikán miatt, így sem az American Airlines, sem a Delta légitársaság járata nem érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vasárnap - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolat igazgatója az MTI-nek.

Óriásmegrendelés az Airbusnak 

Óriásmegrendelésre számít az Airbus az Egyesült Államokból.

American-Delta: Ki viszi át az utast a túlpartra? 

A nyári szezonra alaposan felduzzadt a Budapest és New York JFK közötti közvetlen légi kapacitás: a télen egyetlen közvetlen járat sem közlekedett, júniustól viszont napi több száz ülőhelyet kell megtölteni két, egymással versengő légitársaságnak. Munkatársunktól

Sűrűsödhetnek az American brazíliai járatai 

Amennyiben a légügyi hatóságok is rábólintanak, napi 10 járattal közlekedhet több a floridai Miami és több brazil nagyváros között 2011 decemberétől.

A SkyCourt-ot méltatja az osztrák szaksajtó 

Elismerően nyilatkozott a ferihegyi repülőtér SkyCourt termináljáról a TAI, osztrák szaklap. „Négy évvel később láttak neki, egy évvel korábban fejezték be, beelőzve a Schwechat-i fejlesztéseket” - írja a lap.

Ferihegy megelőzte régiós vetélytársait 

A budapesti repülőtéren az utasforgalom növekedésének mértéke megelőzte a régiós versenytársakét. A fapadosok szinte kötelező ugrásszerű növekedését ebben a hónapban már a hagyományos légitársaságok szegmensében is tudták tartani. - közölte csütörtökön a Budapest Airport a Turizmus Online-nal.

Leszállt Budapesten az American Airlines 

Szerda reggel, a Ferihegyen leszállt az American Airlines első, budapesti járata. Munkatársunktól

American Airlines jegyek az Expedián 

Megállapodott az American Airlines (AA) és az Expedia internetes foglalási oldal, a légitársaság jegyeinek közös forgalmazásában.

A Tensinél maradt az American Airlines 

Továbbra is a Tensi Aviation az American Airlines (AA) magyarországi általános értékesítési ügynöke (GSA) - értesült a Turizmus Online.

Új tengerentúli célállomások, jobb csatlakozások 

A British Airways, az Iberia valamint az American Airlines transzatlanti együttműködése a légitársaságok menetrendjében is változásokat hoz. A három légitársaság a nyári menetrendben rugalmasabb, összehangolt csatlakozásokat kínál Észak-Amerikába, valamint új célpontokra is indít közös járatokat. Az egyik legfontosabb új útvonal a magyar utazók számára az április 6-tól napi rendszerességgel közlekedő közvetlen járat Budapest és New York között.

Környezetbarát terminál San Franciscóban 

Tízéves szünet után április közepén újra nyit a san franciscói nemzetközi repülőtér kettes terminálja. Az eredetileg 1954-ben épült és többször átalakított fogadóépület az Egyesült Államok első „zöld” terminálja lesz. Itt fogadják majd az Virgin America és a American Airlines légitársaságok utasait. Ez utóbbival várhatóan sok magyar is érkezik majd, hiszen az American áprilisban nyitja meg közvetlen Budapest-New York járatát.

Hatalmas lépés az utasoknak és Ferihegynek 

A parkoló felől közeledve impozáns, rendhagyó külsejével hívja fel magára a figyelmet a Tierney Clark-díjas ferihegyi SkyCourt. Belépve szinte végtelennek tűnő tér, de emberléptékűen, ésszerűen elrendezett belső köszönti az utazót; a ferihegyi repülőtér NAGY repülőtérré vált.

Egész éves növekedést vár a Budapest Airport 

2011 januárjában az egy évvel korábbihoz képest 6,1%-kal nőtt az utasforgalom a Ferihegyen - közölte a Turizmus Online-nal a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA).

Mit tesz a Légimarketing Alap? 

Szárnyal - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. Turizmus Online-nak eljuttatott közleményéből. Lássuk, valóban így van!

A szövetség ereje: American Airlines-Malév együtt 

És egymásért a Oneworldon belül, Ferihegyen és New York JFK-n keresztül a világba; mindez április 6-tól, az American Airlines debütálásától. Munkatársunktól

A Malév Ground Handlingé az American Airlines 

Az American Airlines gépeit is a Malév Ground Handling szolgálja ki - tájékoztatta a Malév közleményében a Turizmus Online-t.

Jön a repülőjegy-drágulás 

Az üzemanyag drágulásával elkerülhetetlenné válik repülőjegyek árának általános emelése. Nem tudni azonban, hogy mikor, mert a légitársaságok egymásra várnak; ki teszi meg az első lépést.

Bécsben kampányolt a ferihegyi SkyCourt 

A bécsi Ferien idegenforgalmi- és turisztikai kiállításon is bemutatkozott a Ferihegy új terminálja, a SkyCourt. Munkatársunktól

Ferihegyen vége a válságnak 

A válság évei után újra nő a budapesti ferihegyi repülőtér utasforgalma - közölte szerkesztőségünkkel a Budapest Airport (BA).

Új székhelyen, új vezetővel a oneworld 

Családi okokból nem vállalta költözéssel járó további megbizatását John McCulloch, a oneworld légi szövetség vezérigazgatója. Munkatársunktól

Közösen csábítják hazánkba az új légitársaságokat 

Jövőre és 2012-ben európai és közel-keleti járatokkal, ezt követően ázsiai és észak-amerikai útvonalakkal tervezi bővíteni kínálatát a márciusban új részleggel bővülő Budapest Airport. Az új légitársaságok idecsábításában, valamint a járatok megtöltésében stratégiai együttműködésre léptek a Magyar Turizmus Zrt.-vel.

Naponta repül majd az American Airlines Budapestre 

Budapesten és Londonban egyidőben jelentették be, hogy 2011. áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York Kennedy (JFK) repülőteréről Budapestre.

Hivatalosan is megalakult a Discover America Committee 

A bizottság célja a hazánkból az USA-ba irányuló turizmus fellendítése.

American Airlines új jegykiállítási szabály 

Szigorítja a jegykiállítás szabályait az American Airlines az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási Hivatalának megváltozott szabályozása miatt.

A repülésbiztonságnak fele sem tréfa 

Olyannyira nem, hogy a repülésbiztonsági előírások betartásának elmulasztásért igen komoly bírság jár, ahogy most az American Airlines (AA) esetében.

2012: Az Air Berlin a Oneworld tagja 

Az Air Berlin (AB) 2012-ben, pár héttel a Schönefeld repülőtér Brandenburg Nemzetközi Repülőtérré válása előtt csatlakozik a Oneworld-höz.

Az Air Berlin a Oneworld-be tart 

Az Air Berlin (AB) hétfőn bejelentette: csatlakozik a oneworld légi szövetséghez, illetve együttműködési megállapodásokat köt a szövetség több tagjával.

Nem kebelezheti be a Ryanair az Aer Lingust 

Az Európai Bizottság üdvözölte az Európai Bíróság keddi döntését, amely helybenhagyta Brüsszelnek a Ryanair és az ugyancsak ír Aer Lingus összeolvadását meghiúsító 2007-es határozatát.

Közel 60 indiai célállomással bővül a Oneworld útvonalhálózata  

Mindez a Kingfinsher légitársaság csatlakozása nyomán valósulhat meg. Az alapító British Airways támogatja a legnagyobb belföldi indiai légifuvarozó felvételét a Oneworld légiszövetségbe, és jövőre már várhatóan a szövetség kötelékében repülhet a fuvarozó.

Nyolc dollár lesz a takaró és a kispárna az American Airlines járatain 

Májustól nyolc dollárba (1500 forint) kerül majd a takaró és a kispárna az American Airlines légitársaság turistaosztályain.

Csak kártyával lehet fizetni az American Airlines járatain 

Az American Airlines utasai február elsejétől a járatok fedélzetén igénybevett szolgáltatásokért kizárólag plasztik kártyával fizethetnek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!