2 milliárd forintot költünk reptéri parkolásra

A külföldre utazó magyarok közel fele választja a repülőt, mint közlekedési eszközt. A közép-európai régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides az Invia.hu-val végzett közös kutatása szerint a reptérre jutásra átlagosan ötezer forintot költ az utazó. A több mint ezer autótulajdonos megkérdezésével zajlott felmérésből kiderült: az utazás idejére minden negyedik tulajdonos bérbe adná autóját, ingyenes parkolásért és a bérlésből jutó bevételért cserébe.

A car sharing szolgáltatást kínáló BeeRides és az utazásszervező Invia.hu 2018. július 5-én zárult felmérésében a résztvevők közel fele (47 százaléka) évente négyszer vagy annál többször utazik repülővel; 45 százalékuk több éjszakára. A válaszadók 55 százaléka Európát választja úticélként, ezen belül minden negyedik ember repül nyugat-európai országba.

A legtöbb ember nem hagyja utolsó pillanatra a becsekkolást: a kérdőívet kitöltők 63 százaléka két órával a gép indulása előtt odaér a terminálra. Az utazók 28 százalékát ismerős, barát vagy rokon viszi ki a reptérre, 25 százalékuk tömegközlekedik – a kutatásban résztvevők szerint hiába a jó ár, túl kötött és a legkényelmetlenebb megoldás ez. Őket követik 21 százalékban azok, akik saját autóval jutnak ki és csupán 8 százalék megy taxival – ez utóbbi bár kényelmes, az ára igencsak magas (a belvárosból oda-vissza kb. 15 000 forint). A kitöltők 70 százaléka a reptérre nem Budapestről érkezik, nem csoda tehát, hogy a felmérésben résztvevők 31 százaléka több mint ötezer forintot költ a reptérre jutás során (különféle járművekkel).

Ha az autóval rendelkezőket vesszük figyelembe, a Liszt Ferenc reptérre érkezők 34 százaléka a reptér közelében, fizetős parkolóban hagyja autóját, a válaszadók közel negyede pedig közvetlenül a reptéren parkol. Egy nyolcnapos út esetén a reptér hivatalos parkolójában 9 000-26 000 forint között mozog a parkolási díj, és a termináltól 5-6 percre lévő parkolókban is elkölthetünk 6 200-12 500 forintot. Éves viszonylatban egyébként az adatok alapján 2 milliárd forintot költünk parkolásra a Liszt Ferenc Repülőtéren. A kutatást végző egyik cég carsharing-gel foglalkozik, így a parkolási díj megspórolására - nem meglepő módon - az épp nem használt autók bérbeadását javasolják.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.