A Ryanair veheti meg a Cyprus Airways-t?

Vagy az Aegean Airlines, és még sokan mások, akik jelentkeztek a súlyos gondokkal küszködő Cyprus Airways megvételére - írja az AFP-re hivatkozva az AIRportal.hu.

Az ír ultra low-cost és a legjelentősebb görög légitársaság is előzetes ajánlatot tett az egyre komolyabb anyagi gondokkal küzdő Cyprus Airways felvásárlására, de a vevő-jelöltek között vannak más, kisebb légitársaságok és légitársasági hátérrel nem rendelkező befektetők is - derült ki a ciprusi kommunikációs miniszter a közrádiónak adott interjújából a múlt héten. 

A miniszter szerint az érdeklődők száma felülmúlta a várakozásaikat, de továbbiakat a két nevezetten kívül nem említett. 

Meg nem erősített információk szerint azonban az izraeli Arkia, a romániai BlueAir, a libanoni Middle East Airlines és a spanyol Arevenca Csoport is érdeklődést mutat a Cyprus Airways iránt. Mint a miniszter elmondta, most a pályázatok kiértékelésén a sor, amely után az őszre hívnak kötelező érvényű ajánlatokat. 

 A Cyprus Airways többségi tulajdonosa 93%-os részben maga a ciprusi állam. A légitársaság az utóbbi években állandó nehézségekkel küzd, nemrég pedig a fennmaradás érdekében a még megmaradt utolsó, a londoni Heathrow repülőtérre érvényes leszállási jogait volt kénytelen értékesíteni, amelyet végül az American Airlines számára adott el 31 millió dollár értékben. A Lárnaka - London járatok ezután, szeptembertől a Stansted repülőtérre közlekednek. 

A Cyprus Airways a 2004 májusa óta Európai Uniós tagállam Ciprusi Köztársaság nemzeti légitársasága. 1947-ben alapították, bázisa a Lárnakai nemzetközi repülőtér. Flottáját jelenleg összesen hat darab utasszállító repülőgép, Airbus A320-200-as típusok alkotják, amelyek közül öt gépet a CIT Aviation lízingcég biztosít a Cyprus Airways számára. A flotta átlagéletkora tizenkét év. 

Az uniós tagság azért fontos jelen esetben, mert a légitársaság már többször is kapott állami segítségnyújtást, amely a versenypolitikai szabályozások miatt idén év elején Európai Bizottsági vizsgálatot is szült.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.