Amerikában megbénult a teljes légi közlekedés

A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) elrendelte a légitársaságoknak, hogy szüneteltessenek minden belföldi indulást, miután a pilóták figyelmeztető rendszere ismeretlen okból meghibásodott. Időközben friss info érkezett: feloldották a teljes repülési tilalmat, lassan helyreállhat a légi közlekedés.

Az amerikai járatok nélkülözhetetlen rendszere kedd este állt le, azóta találgatják, hogy mi történhetett. Azóta a járatok lassan újraindultak, miután az FAA mindent bevetett, hogy kijavítsa a problémát - a leállás több ezer, köztük Európába tartó járatot is érintett.

Az FAA közölte, hogy a Newark és Atlanta repülőtereken újraindult a közlekedés. A többi repülőtéren várhatóan helyi idő szerint délelőtt 9 órakor szállhatnak fel a gépek. A már a levegőben lévő járatok eközben folytathatták útjukat.

Vizsgálódik a Fehér Ház

Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták az FAA rendszerkimaradásáról – közölte Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Twitteren. Jelenleg nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy kibertámadás történt volna, de az elnök vizsgálatot kért - mondta.

Az FAA közölte, hogy az említetett figyelmeztető rendszer hatványozottan fontos a pilóták számára, hiszen figyelmezteti őket a veszélyekre, valamint a repülőtéri létesítményekben és eljárásokban bekövetkezett változásokra. Ezeknek az információknak a frissítése állt le nemrég.

Az FAA továbbra is dolgozik a Notice to Air Missions (NOTAM)-rendszer teljes visszaállításán az információkiesést követően. Bár egyes funkciók kezdenek újraindulni, a nemzeti légtérrendszer működése továbbra is korlátozott” – közölte az FAA a Twitteren.

Összesen 32 578 járat késett az Egyesült Államokon belül reggel 8 órakor – mutatta ki a FlightAware járatkövető webhely. További 409, országon belüli, illetve más országba közlekedő járatot is töröltek.

Nemrég egy videót tettek közzé a Twitteren, amelyen látható amint a kialakult káosz miatt az American Airlines utasait leszállítják a gépükről.

A United Airlines bejelentette, hogy átmenetileg elhalasztotta az összes belföldi járatát, és frissítést ad ki, ha többet megtud az FAA-tól.

A német Lufthansa és az Air France azt mondta, hogy folytatják útjukat az Egyesült Államokba irányuló és onnan induló járatok, a francia légitársaság pedig azt közölte, hogy figyelemmel kíséri a helyzetet.

A párizsi nemzetközi repülőterek – a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és az Orly repülőtér – üzemeltetője közölte, hogy a járatok késésére számítanak.

Az Austin-Bergstrom Nemzetközi Repülőtér a Twitteren azt írta, hogy országszerte késések lehetnek.

Az FAA a honlapján korábban azt írta, hogy a NOTAM-rendszere „meghibásodott”, bár a leállás előtt kiadott NOTAM-adatok továbbra is megtekinthetők. Nem ez az első eset, hogy ilyen történik. A hónap elején egy másik légitársaság számítógépes vezérlőrendszere hibásodott meg, ami miatt több tucat járat késett Floridában.

Egy Twitter-felhasználó megosztotta, amint az atlantai járata épp landol a repülőtéren. A látvány elég riasztó képet fest, egyetlen repülőgép sem volt a kifutón az éppen landoló járaton kívül.

A Cirium adatai szerint szerdán összesen 21 464 járat indul az Egyesült Államok repülőtereiről, közel 2,9 millió utast szállítva.

Európába még közlekednek

Amszterdamból és Párizsból továbbra is szállnak fel gépek az Egyesült Államokba.

A Schiphol repülőtér szóvivője a CNN-nek azt mondta, hogy „kerülő megoldást” választottak a pilóták, ezért a járatok még mindig indulnak Amszterdamból.

Egyetlen járatot sem töröltek a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről, de késések várhatók a repülőtér sajtóirodája szerint. A frankfurti repülőtért sem érintette a leállás.

A Heathrow repülőtér szóvivője a CNN-nek azt mondta, hogy „nem tudtak törölt járatokról”, de hamarosan frissített közleményt küldenek.

Frissítés: feloldották a teljes repülési tilalmat

15:30 – A hatóság közölte, hogy éjszaka történt meghibásodás a számítógépes rendszerben, amelyet a repülőgépek személyzete használ a biztonságos közlekedés érdekében.

A légügyi felügyelet bejelentése szerint fokozatosan áll helyre a közlekedés az Egyesült Államokban, és egész nap további fennakadásokra és késésekre kell számítani a légiközlekedésben. Keleti parti idő szerint reggel 9 órakor mintegy 4600 késést regisztráltak és további több száz járatot kellett törölni.

Szerdán menetrend szerint több mint 21 ezer járatnak kellene felszállnia az amerikai repülőterekről.

A Fehér Ház közlése szerint nincs jele annak, hogy kibertámadás érte volna az FAA rendszerét. Joe Biden elnök újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy azonnali jelentést kér Buttigieg közlekedési minisztertől a történtekről. A biztonsági rendszer meghibásodásának pontos okát továbbra is vizsgálják.

2001. szeptember 11-i terrortámadás óta első alkalommal rendeltek el teljes repülési tilalmat az Egyesült Államokban.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Reuters / CNN / MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.