Ami az Austrian Airlines-nak nem megy

A cég portfóliájának átszervezésére hivatkozva függeszti fel az Austrian Airlines (AUA) hongkongi, Colombo-i és havannai járatait a téli menetrend kezdetével. Ugyanakkor Észak-Amerika és Kína felé erősít.

A döntést Andreas Otto, az Austrian kereskedelmi igazgatója azzal indokolta, hogy a 12 gépes szélestörzsű flottájukat a veszteséges útvonalak helyett a nagyobb potenciállal bíró észak-amerikai és kínai desztinációkra üzemeltetik nagyobb frekvenciával. A megszűnő útvonalak nyomán felszabaduló kapacitásnak köszönhetően napontan fordulnak meg a piros-fehér gépek Chicago O'Hare-en, a Newark-i frekvencia heti kettőről 6-ra, a JFK-i heti 3-ról 5-re nő. Plusz egy járat hozzáadásával heti ötször közlekedik a Bécs-Toronto, Bécs-Sanghaj, Bécs-Peking járat a téli mentrendtől és szintén újraindul annyi év után a Bécs-Fokváros járat. Ugyanakkor Miami-t a jövőben csak nyári szezonális járatként üzemelteti az Austrian. Otto szerint intézkedéseikkel a kelet-európai átszálló - üzleti és leisure - is jól jár. 

Nem is olyan régen részben pont a régió feeder-forgalmára bazírozta hongkongi járatát az AUA. „Legnagyobb, eddig nem létező piacunkra tettük be a lábunkat” — értékelte 2016. szeptember 9-én, Hongkongban Andreas Otto, az Austrian Airlines (AUA) kereskedelmi igazgatója a légitársaság szeptember 5-én debütált, Bécs-Hongkong járatának jelentőségét. "Számítások szerint Ausztria az utasok 25-30, míg a 7,5 milliós Hongkong és a közeli, 10 milliós Sencsen 40%-át adhatja. Az AUA adatai szerint a bécsi átszállással kínált desztinációs toplista első és második helyén Prága illetve Budapest áll, nyomukban Varsóval, Bukaresttel és Zágrábbal. A hongkongi járaton év végéig 30 ezer, míg működése első évének végéig 120 000 ezer utasra számítanak; negyedük lehet üzleti utazó" - számoltunk be az AUA optimista számításairól hongkongi helyszíni tudósításban ugyanezen a napon.

Egy ideje napirendben van az AUA szélestörzsű flottájának megújítása. A 12 Boeing 767-es és 777-es átlagéletkora jóval 10 év fölött van. Bár a kabinok csudaszépek, a kiszolgálás sokat látott munkatársunk szerint mindkét osztályon kíváló, az öregedő gépek kevésbé költséghatékonyak. Az anyacég Lufthansa azonban osztrák sajtóvélemények szerint örömmel venné, ha osztrák leánya maga termelné ki az új gépek árát és nem nekik kellene zsebbe nyúlni.

Bár nem nagyvasak repülik, de szintén nem jöttek be az iráni Shiraz és Iszfahán útvonalak számításai, ezért a fenti háromhoz hasonló sorsra jutnak a téli menetrendtől. Teherán marad, és marad az alig 120 kilométeres Bécs-Linz útvonal is, de nem repülővel, hanem az osztrák vasúttal együttműkődésben a síneken.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.