Becsődölhet a South African Airways

Csődközelbe került a South African Airways, a társaságnak elfogytak a készpénz tartalékai, a következő hónapban már fizetést sem biztos, hogy tud utalni. 

A BBC tudósítása szerint erről egy parlamenti képviselőnek megküldött pénzügyi értesítő árulkodik, a dokumentumokba a BBC is betekintett. A kivonat arról tanúskodik, hogy a South African Airways több sebből vérzik, szórja a készpénzt, és hamarosan arra sem lesz képes, hogy bért fizessen több mint 10 ezer dolgozójának.

A dokumentum szerint októberben ugyan javulhat a helyzet, a légitársaságnak mindenképpen szüksége lenne egy átszámolva 45 millió fontos kormányzati mentőcsomagra.

Ez azonban mit sem érhet, mert az előrejelzések azt mutatják, hogy decemberben jelentős, 35 millió fontos pénzkiáramlás várható a társaságnál.

Legutóbbi, 2016-os pénzügyi évről szóló beszámolója szerint a South African átszámítva 74,5 millió font veszteséget termelt, de a tendencia javul, egy évvel korábban még 286 milliós fontos mínuszban volt.

Az 1934-ben alapított South African Airways jelenleg 54 gépes flottát üzemeltet, amellyel 42 célállomásra közlekedik, tavaly 7 millió utast szállítottak, a gépek kihasználtsága átlagosan 77 százalék volt - írja a BBC-re hivatkozva az Airportál

Forrás: AIRportal.hu


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.