Flottacsere indul a Wizz Airnél: itt az első A321-es!

Annak idején, amikor a Malév átvette Il-18-asait, a gépeket a légitársaság óriásgépeiként aposztrofálták. A flotta addigi repülőire valóban méterekkel ráverő típussal egészen új horizontok nyíltak a korabeli légiközlekedés számára. Hasonló mérföldkő a Wizz Air flottájába nemrég érkező Airbus A321ceo (current engine option), melyet a légitársaság kedden Birminghamben mutatott be a román, lengyel, brit és magyar sajtó számára.

Ha nem is óriásgép, az Airbus A321 már az a méret, amely a keskeny törzs ellenére is nagy gép látszatát kelti, ahogy az ember végignéz a 44,5 méteres gép kategóriájában legszélesebbnek számító folyosóján. Ezzel közel hét méterrel hosszabb a mostanáig teljes Wizz Air flottát adó A320-asnál. Ez már majdnem egy széles törzsű Boeing 767-200-as, amibe valaha a Malév 185 ülést tett, de az egy másik műfaj. A Wizz értelemszerűen fapadosan sűrűn székezte be a kabint, ami a 320-asaik eddigi 180 üléséhez képest 230-at jelent. (Alig 7 méterrel hosszabb a gép!) De mielőtt a klausztrofóbiás utasok szentül megfogadnák, hogy erre a típusra aztán fel nem ülnek, eláruljuk, hogy az új üléseknek köszönhetően egész elfogadható a lábférőhely, sőt egyesek szerint pár centivel nagyobb az eddiginél. Egy kosárlabda játékos talán nem ezzel a géppel menne Dubajba, de egy átlagosan magas felnőtt elfér a légitársaság idén májusban bemutatott új festésének megfelelően már Wizz-kékre kárpitozott ülésekben.

Árérzékeny térség

A hivatalosan november 20-án, a légitársaság budapesti bázisán szolgálatba állt első madarat nagyon sok követi. A jelenleg gyártott, A321ceo-ból összesen 26-ot rendelt a Wizz Air. Ezeket 2018-ig, a típus gyártásának kifutásáig veszi át a vállalat. 2019-2024 között pedig azt a 2015-ös Párizsi Légi Szalonon megrendelt 110 Airbus A321neo-t, melyeken már 239 utas repülhet. A kapacitás növekedése nem jelent nagyobb gépet, csupán a kabin hátsó traktusát rendezték el olyan módon, hogy még 9 utasnak lett hely az amúgy maximum 240-re székezhető gépben. (Összehasonlításképpen a hagyományosok 180-200 üléssel rendelik a típust.) Neo azaz New Engine Option, vagyis hatékonyabb hajtóművek a kisebb fogyasztásért és az egy utasra jutó költségért, melyet már az „öreg” 321-es is Váradi József vezérigazgató elmondása szerint 10%-kal mérsékel. Ez különösen az árérzékeny Közép-Kelet-Európában bírhat jelentőséggel - így John Stephenson, a Wizz Air elnökhelyettese. Ugyanakkor Váradihoz hasonlóan ő is nagy potenciált lát a régióban, de akkorát még nem - mint azt kérdésünkre elárulta -, hogy a vetélytárs Ryanair-hez és easyJet-hez hasonlóan a GDS-ekkel szerződjenek az üzleti szegmens magukhoz édesgetése érdekében. Stephenson szerint ez mindenképp növelné költségeket, ami nem fér össze üzleti filozófiájukkal.

Ekkora csak nekik van

Nem a Wizz Air az első európai diszkont légitársaság, mely 321-esre vált. Egyebek mellett a Vueling, a Monarch már beállt a sorba. De aligha ők a légitársaság azon vetélytársai, akikkel szemben a birminghami sajtótájékoztatóra videóüzenetben Kínából bejelentkező Váradi József szerint agresszívebben kell terjeszkedni. A fentebb már idézett két versenyző azonban egyelőre még nem bír ilyen kapacitású géppel. Sőt az előbbi négy sem, így Wizzék az elsők, akik ennyi üléssel állították forgalomba a típust - tudtuk meg Christopher Buckley-tól, az Airbus Európáért is felelős elnökhelyettesétől.

2024-re a flotta gerincét már a 321-esek adják, miközben a 320-asoktól sorra búcsúznak. A mostani 63 darabos géppark mérete 150-re dagad. Kérdésünkre, hogy a jelentősen megnőtt kapacitást kinek tudják értékesíteni Owain Jones, a légitársaság vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója azt felelte, hogy cégük nem másoktól akar utast elszipkázni, hanem keresletet teremt. Ő szintén bízik a közép-kelet-európai régióban. Ennek bizonyítékaként Budapest után 2016-ban Varsóban és Bukarestben állnak forgalomba a következő 321-esek.

A fentebb említett kosárlabda játékos vélhetően jobban elférne az Airbus 321LR-ben, mely a típus akár óceánt is átrepülni képes változata. Hatótávolsága 4000 tengeri mérföld, mintegy 7 400 kilométer. De erre a hosszúságú útra az Airbus már csak 206 fősre székezi. Úgy tudjuk, a Wizz Air egyelőre ebből a típusból nem rendel.

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.