Hamarosan ilyen emeletes vonatokon utazhatunk itthon

A magyar vasút életében kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása, az első kétszintes személyszállító járművek forgalomba állítása 2019 tavaszán.

A Magyar Kormány vasúti stratégiájába illeszkedő pálya- és járműfelújítások, az új motorvonatok, a kedvező menetrendi struktúra meghozta a várt eredményt: idén az első három hónapban 4 százalékkal nőtt az utasszám a bevételek harmadát adó budapesti agglomerációban. Az egyre népszerűbbé váló vasúti utazás újabb és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, ezért kerül sor a nagy kapacitású, emeletes motorvonatok beszerzésére.

A 2017. április 12-én megkötött keretmegállapodás megfelelően rugalmas lehívási lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a MÁV-START járműfejlesztési stratégiájában meghatározott 40 nagy kapacitású motorvonat beszerzése a forráskeretek rendelkezésre állásának függvényében megvalósuljon. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított 96 hónapon belül kerülhet sor.

A keretmegállapodással az első eseti szerződés megkötésekor minimum 10 járműre vállal lehívási kötelezettséget a MÁV-START úgy, hogy az üzemeltetési készletre és oktatásra is maradjon fedezet, valamint tartalékot képez az euróban megkötött szerződés árfolyamkockázatának lefedésére. Az első lehívás tetszőleges járműszámmal bővíthető, a továbbiakban a minimális lehívási mennyiség három járművenként valósulhat meg.

Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskerete adja – a keretmegállapodás megkötését követő konzultáción véglegesített feltételekkel kerül sor a tényleges lehívásra.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű) emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal új korszakot nyit a MÁV-START a személyszállításban; ezek lesznek az első emeletes motorvonatok Magyarország vasúti közlekedésének történetében. A gyors, 160 km/h engedélyezett sebességű, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból, az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

A KISS vonatok üzemeltetési szempontból kivételes rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, ugyanis a járművek a MÁV-START kötelékében üzemelő 123 darab – szintén Stadler gyártmányú – FLIRT motorvonattal is illeszkednek, ezért akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.

A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására képesek (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez). A KISS-ek a kor legutóbbi biztonsági szabványai szerint készülnek, továbbá a gyártó ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon – a pályaparaméterektől függően – a 160 km/h engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen.

A járművek a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. között 2015-ben aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, a két vállalat már a vonatokra kiírt közbeszerzésen is együtt indult el. A Stadler szolnoki üzeme a kocsiszekrények hegesztéséért és a forgóvázak gyártásáért, míg a Dunakeszi Járműjavító a betétkocsik festéséért, összeszerelésért, illetve a már kész járművek üzembe helyezéséért felel majd. Ezzel az egyes járművek hazai hozzáadott értéke meghaladhatja az 50 százalékot is. A projekt felügyeletét a Stadler emeletes járművekért felelős kompetenciaközpontjaként működő svájci altenrheini gyár látja el.

A MÁV-START a KISS vonatokat a nagy forgalmú Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vasútvonalakon állítja majd forgalomba 2019-2020. között. A tervek szerint a hétvégi időszakban ¬az utasok nem csak Budapest elővárosában találkozhatnak az új motorvonatokkal, hanem egyes kiemelt forgalmú távolsági vonatok esetén is: iskolaidőszakban Debrecen és Nyíregyháza térségében, a nyári szezonban pedig a Dél-Balatonnál és a Velencei-tónál. A további motorvonatok – az előző két vasútvonal mellett – a későbbiekben a Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Hatvan–Gyöngyös vonalszakaszokon közlekedhetnek. A MÁV-START az emeletes motorvonatokat a saját szolnoki telephelyén fogja karbantartani.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.