Hétvégétől főszezoni menetrend a MÁV-Volán járatain

A négy héten át tartó előszezont követően szombaton életbe lép a MÁV-Volán-csoport nyári főszezoni menetrendje - közölte a közlekedési társaság Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Mint írták, az elmúlt években megszokott, Budapest és a Balaton közötti járatokon kívül már a vakáció első hétvégéjétől közvetlen vonatok indulnak a Kelet-, Délkelet-Magyarországi vármegyeszékhelyekről a Balatonra, valamint a korábbi években még nem létező új viszonylatok is kényelmesebbé, gyorsabbá teszik az utazást a nyaralók, kirándulók számára. Bővül a balatoni közlekedésben a légkondicionált InterCity vasúti kocsik száma, több korszerű FLIRT és KISS motorvonat áll forgalomba, valamint az idén 75 éves Utasellátó fedélzeti szolgáltatásait is igénybe lehet venni a déli és az északi partra tartó számos InterCity vonaton - ismertették. A tájékoztatás kitér rá, hogy új menetrendet vezet be a Volánbusz az ország több térségében, köztük a Balaton vonzáskörzetében is, így kedvezőbb utazási lehetőségekkel közelíthető meg a tó környéke Sopronból, Győrből, illetve Tatabánya, Mór, Bakonycsernye, Zirc térségéből is. Bővül a Balaton-felvidéken, a Káli-medence térségét érintő éjszakai járatok köre is - írták.

A vakáció ideje alatt várható jelentős utasforgalom miatt a társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy az utasok lehetőleg elővételben, akár napokkal az utazás előtt vásárolják meg a jegyeket, a csoportok, kerékpáros csoportok pedig legalább egy héttel előre jelezzék utazási szándékukat a kocsik, ülőhelyek és átszállások megszervezése miatt. Július elsejétől az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz. A társaság az új díjtermékkel a korábbiaknál is több utasnak kínál olcsó és egyszerű megoldást az utazáshoz. A változás a Balaton felé, illetve a tó felöl közlekedő távolsági feláras vonatokat is érinteni fogja. A vármegye- és országbérlettel utazók a https://www.orszagberlet.hu/ weboldal Balaton menüpontján belül tudnak tájékozódni a jelenleg elérhető vonatokról és a júliusi módosításokról.

"Idén a nyaralók többségének egyértelműen a MÁV-Volán-csoport kínálja a legnyerőbb megoldást a Balatonhoz való eljutásban. Kibővített járműparkkal és megerősített létszámmal készülünk a balatoni nyárra, de ahhoz, hogy mindenki utazása zökkenőmentes legyen, az utasok együttműködésére is szükség van. A jegyváltás legkényelmesebb és leggyorsabb módja a MÁV mobilalkalmazás használata" - hangsúlyozta a közlemény szerint Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport operatív vezetője. A főszezoni menetrend augusztus 27-ig lesz érvényben, és azt a szeptember végéig tartó utószezoni menetrend követi majd - olvasható a MÁV-Volán-csoport közleményében. A nyári menetrendről és az utazási lehetőségekről, újdonságokról további részletek a társaság honlapján, a https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/hetvegen-indul-mav-volan-csoport-foszezoni-menetrendje linkre kattintva érhetőek el.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.