Idén is zakatol a zarándokexpressz Csíksomlyóra

2022-ben is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: az emberek napi utaztatása mellett a MÁV-Start Zrt. fontosnak tarja, hogy kiszolgálja a nyári időszakban a szabadidős utazásokat is. Elmondta: 2021-ben közel 100 különvonattal nagyjából 1000 csoportot, 100 000 utast - többségében gyerekeket - szállított a vasút országon belül. Kiemelte, hogy negyven különvonattal 50 ezer gyereket szállítottak Erzsébet-táborokba.  

2022 Tamási Áron-emlékév a 125 éve született íróra emlékezve, így a vonat mozdonyát is egy Tamási-portré díszíti. Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője ismertette: az induló vonatokat katolikus pap és református lelkész áldja majd meg. A vonat díszvendége Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes lesz. Emellett a vonaton népzenészek játszák majd mindig annak a tájnak a zenéjét, ahol a vonat éppen áthalad. Elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a magyarlakta településeken, a többi között Nagyváradon, Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson magyarok százai, ezrei köszöntik majd a vonatot. Székelyföldre érve a zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban székely családoknál szállásolják el. A pénteki utazás után a zarándoklat fő programja szombaton csíksomlyói búcsúi szentmise a Mária-kegyhelyen - mondta. Vasárnap a vonattal Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, majd - az idei év új programelemeként - részt vesznek a Gyimesközéplokon szervezett, Pünkösdi Forgatag elnevezésű magyar-székely találkozón. A zarándokok itt adják át a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára a vonaton gyűjtött adományokat - hangzott el.

A sajtótájékoztatón kiosztott ismertető szerint a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt, "össznemzeti zarándokvonatként" indul Erdélybe. A két vonaton - az előző évekhez hasonlóan - 1100 zarándok utazik majd. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz kocsijaiban hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetők folyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalókról.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.