Július 1-jén indul a dubrovniki charter Budapestről

22 év után először idén nyáron ismét lehet charterjárattal Budapestről Dubrovnikba utazni a Green Travelnek köszönhetően.

Horvátország népszerűsége nem csökken a magyar utasok körében, évek óta több százezren választják déli szomszédunkat nyaralásuk helyszínéül. Dubrovnik pedig különösen kedvelt üdülőhely, hiszen a városba érkezve igazi mediterrán világba csöppenhetnek az utazók. Az itt nyaraló hírességek és színészek miatt ráadásul a város mára Európa egyik legtrendibb úti céljává nőtte ki magát.

A Dubrovnikban megrendezett programok is az utazók széles körét vonzza ide, hiszen a strandolás és a városnézés mellett kulturális eseményeken, koncerteken is szórakozhatnak a turisták. A július 10-től augusztus 25-ig tartó 65. dubrovniki nyári fesztiválon például a város történelmi épületeit díszletként használva kerülnek megrendezésre színdarabok és koncertek. A turisták láthatják például Shakespeare Rómeó és Júliáját és az Athéni Timont is, de a Croatian Baroque Ensemble vagy a Zágrábi Filharmonikus Zenekar koncertjén is részt vehetnek.

Szintén július 10-től szeptember 3-ig tart a Stars Beneath The Stars elnevezésű program, ennek keretében az Adriatic Luxury Hotels dubrovniki hotelcsoport rendezi meg sztárokat felvonultató koncertsorozatát, melyek az ötcsillagos szállodák tengerparti szakaszain, teraszain és medencéinél kapnak helyet.

A dubrovniki programokról ide kattintva tájékozódhat részletesebben.

Az utasok mostantól chartergéppel is eljuthatnak a dalmát üdülővárosba: a Green Travel utazási iroda a Travel Service 180 fős gépét bérelte ki, amely július 1-től keddi járatnapokon közlekedik majd egészen augusztus 26-ig. A gördülékeny üzemeltetést és a megfelelő árualapot egy gyakorlott szakemberekből álló négyfős csapat biztosítja, melynek vezetője Balázs Zseljko, a Kompas volt kiutaztatási igazgatója.

Az utas vásárolhat külön repülőjegyet is, de szállodai vagy apartmanban való elhelyezéssel és transzferrel a Green Travel csomagajánlatai közül is választhat, amelyhez ingyenes, magyar nyelvű dubrovniki városnézés is jár. Az utazók széleskörű szálláskínálatból válogathatnak, tudtuk meg Balázs Zseljkótól: az árualapban az apartmanoktól a többcsillagos szállodákig mindenki találhat magának megfelelőt. A választékban nemcsak dubrovniki és környékbeli szálláshelyek szerepelnek, hanem a montenegrói Herceg Novitól a boszniai Neumig terjed a kínálat. Az összes választható szálláshelyre buszos transzfert biztosít az iroda, amely egyébként az autóval érkező utasoknak a horvát tengerpart teljes területén biztos változatos szálláslehetőségeket. 

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.