Kétszáz embert bocsát el a Ryanair

A legnagyobb európai fapados légitársaság, az ír Ryanair, amely már Magyarországról is a téli szezonra visszavonulót fújt pénzügyi nehézségei miatt, csütörtökön létszám- és fizetéscsökkentési terveket jelentett be. A kényszerű leépítésekért az ír kormány adópolitikáját is okolja a cég.

A Ryanair hamarosan kétszáz embert kényszerül elbocsátani, a nemzetközi és írországi repülős turizmus idén várható további visszaesése miatt. A forgalom várható csökkenését a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary azzal is magyarázta, hogy az ír kormány március végétől utazásonként 10 eurós adót vet ki az írországi repülőterekről induló utasokra. Jelenleg 9 százalékkal kisebb a dublini repülőtér forgalma, mint egy évvel ezelőtt, és a csökkenés 20 százalékra is nőhet, ha a kormány bevezeti ezt az "idióta" adót, mondta O'Leary. Úgy vélte, talán nem lenne szükség a leépítésre, ha a kormány nem adóztatná meg a kimenő forgalmat. A dublini repülőtér más társaságoknak is feladta a leckét.

Egy svájci repülőgép-karbantartó cég, az SR Technics is bejelentette, hogy a forgalom várható csökkenése miatt levonul onnét, 1135 munkahelyet szüntetve meg. A Ryanair vezetője azt mondta, 5-10 százalékkal akarják csökkenteni az alkalmazottak fizetését, de az ő javadalmazása ennél jóval nagyobb mértékben már csökkent is. A Ryanairt nyomja az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus részleges felvásárlásnak terhe is. Eddig több, visszautasított ajánlatot tett az Aer Lingusra, közben 400 millió euróért, részvényenként 2,40 eurós átlagáron megvette a tőzsdén az Aer Lingus részvényeinek 29,8 százalékát. A részvények most 1,00 eurót érnek, és a Ryanair arra számít, hogy rövidesen 0,50-0,75 euró köré olcsóbbodnak tovább. (Menedzsment Fórum)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.