Májustól ismét menetrend szerinti hajók BKK-bérlettel

A Mahart budapesti körjáraton keddtől péntekig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) havi vagy annál hosszabb érvényességű bérletével díjmentesen lehet utazni.

A BKK az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a hajók a Vigadó téri állomásról indulnak, megállnak az Akadémia kikötőnél, majd a Margitsziget budai oldalánál elhaladva, a Batthyány teret érintve mennek egészen a Nemzeti Színházig, ahol megfordulva visszatérnek a Vigadó térhez.
A hajójárat keddtől vasárnapig 11 és 19 óra között kétóránként indul. Az utolsó járat 20.15-re ér vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajóközlekedés szünetel.

Papíralapú Budapest-bérlettel vagy a BudapestGO-ban megvásárolt digitális bérlettel is lehet hajózni. Mivel a budapesti körjárat nem közszolgáltatás, a kedvezmények nem érvényesek, így a 14 éven aluliak vagy a 65 évnél idősebbek díjmentessége azon nem érvényes - figyelmeztettek.
Szombaton és vasárnap, illetve Budapest-bérlet nélkül a felnőtt napijegy 1500 forintba kerül, hétéves kor alatt az utazás ingyenes. Kutyát és kerékpárt 1000 forintért lehet vinni. A jegy érvényességének napján akár többször is lehet utazni - közölték.

Jegyet váltani a Vigadó téri hajóállomáson, a többi kikötőben pedig a hajón van lehetőség. További információk a bkk.hu/hajo oldalon olvashatók - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.