Már 40 millió felett a Wizz Air utasainak száma

A Wizz Air Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló utasainak száma októberben meghaladta a negyvenmilliót - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

A Wizz Air első járata 2004. június 24-én szállt fel Budapestről London-Luton felé, a légitársaság és a Budapest Airport együttműködése azóta töretlen. Az elmúlt 18 évben a Wizz Air folyamatosan bővítette útvonalhálózatát, melynek köszönhetően Budapestről is egyre több népszerű úti cél vált elérhetővé megfizethető áron. Idén 5 új útvonallal bővült a kínálat a fővárosból, így az utazni vágyók már akár Szaúd-Arábiába vagy Portugália lélegzetelállító üdülőhelyére, Madeirára is repülhetnek, de újra indultak járatok többek közt Egyiptomba és Jordániába is. A budapesti bázison üzemeltetett 12 WIZZ repülőgép azt is lehetővé teszi, hogy a nagyobb városokba akár naponta többször is indítson járatot a légitársaság.


„Örömünkre szolgál, hogy a Wizz Air és a Budapest Airport között régóta fennálló szoros együttműködésnek köszönhetően, már több mint 40 millió utas döntött az egyik legnagyobb légitársasági partnerünk és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett. Szemtanúi lehetünk a Wizz Air első terjeszkedésének Nyugat-Ázsiába is, ahol változatos városok elérhetőségét kínálja a magyar utazóközönségnek, ahogy Madeira is tökéletes turisztikai piac az útvonalhálózatunkban" – mondta Bogáts Balázs a Budapest Airport járatfejlesztési igazgatója.

„Újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztünk a Wizz Air történetében, amely jól bizonyítja a Budapest Airporttal való együttműködésünk sikerét. Hatalmas megtisztelés számunkra a Wizz Air-nél, hogy már 40 millióan a mi légitársaságunkat választották a budapesti reptéren. Ez az siker nem jöhetett volna létre az utasaink bizalma, a WIZZ csapat kemény munkája és a partnereinkkel való sikeres együttműködés nélkül. A jövőben is törekszünk arra, hogy az elérhető legfenntarthatóbb módon, innovatív megoldásokkal nyújtsunk kényelmes utazást utasaink számára" – mondta Robert Carey, a Wizz Air elnöke.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.