Milyen lesz az Egységes Európai Égbolt jövője?

A globális utasforgalom 2037-re várhatóan megduplázódik. A növekvő kapacitásigény biztosítása, illetve a környezeti hatások mérséklése pedig komoly feladatot jelent az európai légiforgalmi iparág és a tagállamok kormányai számára. Ez a változás megköveteli az új technológiák és munkamódszerek bevezetését, a nemzeti szabályozások harmonizációját, valamint az új igényeket kiszolgáló infrastruktúra létrehozását. 

HungaroControl Zrt. tájékoztatása szerint az Egységes Európai Égbolt (Single European Sky – SES) teljes körű végrehajtásáról szóló nyilatkozatot írtak alá 2019. szeptember 11-én, Brüsszelben Európa vezető légiközlekedési szövetségei.

Az aláírók egy olyan egységes léginavigációs hálózat létrehozását sürgetik, amely az új technológiák alkalmazásával maradéktalanul megfelel a forgalmi kihívásoknak, a lehető legmagasabb fokon garantálja a repülésbiztonságot, általa csökkenthető a repülések okozta környezeti terhelés, továbbá mérsékelhetők a kiberbiztonsági kockázatok.

Az Egységes Európai Égbolt jövője című tanácskozáson 21 légiközlekedési platform írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint a SES-elképzelések csakis az összes érdekelt fél – az európai tagállamok és intézmények – összefogásával, mindenre kiterjedő összehangolt munkájával valósítható meg. Ennek fényében arra kérik az érintetteket, mielőbb vizsgálják meg az Egységes Európai Égbolt megvalósításához szükséges lépéseket, valamint egyszerűsítsék a jelenlegi szabályozási és intézményi keretet, hiszen a légiforgalmi hálózat csakis ezáltal tehető alkalmassá a jövő kihívásainak kezelésére.

A nyilatkozatot a tizenhárom közép-kelet-európai ország – köztük Magyarország – léginavigációs szolgáltatóit tömörítő Gate One szakmai szövetség nevében Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója, a platform soros elnöke írta alá.

Az esemény fontosságát hangsúlyozva elmondta: „a nyilatkozat mérföldkő az egész iparág számára, hiszen évtizedekre meghatározza annak jövőjét. De ugyanilyen fontos a Gate One platform tagjainak, mivel e 13 ország az európai légiforgalom közel 35 százalékát kezeli”.

„A légiközlekedés európai szabályozása paradigmaváltás előtt áll, az Európai Bizottság várhatóan a következő egy évben definiálja újra az Egységes Európai Égbolt szabályait. Komoly feladatok állnak a döntéshozók előtt: létre kell hozni egy fenntartható európai légiközlekedési ökoszisztémát, és választ kell adni a jelenlegi kapacitáskrízisre” – részletezte a HungaroControl vezérigazgatója, majd folytatta: "számítunk arra, hogy az Európai Bizottság a részletszabályok kidolgozásakor is nyitott lesz a szakmai párbeszédre, és figyelembe veszi a léginavigációs szolgáltatók tapasztalatait, érdekeit. Továbbá bízunk abban, hogy tisztában vannak a közép-európai régió megkerülhetetlen szerepével az európai légiforgalomban, és ez visszaköszön a későbbi döntésekben is”.

 

Forrás: Airportal.hu


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.