Pozsony a fapadosokra épít

Tavaly közel 900 ezer utast szállított Pozsonyból és Pozsonyba a Ryanair. Az ír fapados ezzel a szlovák reptér legnagyobb cége lett, s tovább kívánja bővíteni ottani jelenlétét. Micahel O'Leary szerint a tavalyi 1,4 millió utas hamarosan 2,5 millióra növekedhet.

A Ryanair, a Danube Wings és a Norwegian Air Shuttle vezeti a pozsonyi reptér toplistáját, maíg a charetcégek közül a Travel service bonyolította le a legnagyobb forgalmat tavaly. A gazdasági válság elsősorban a kis, regionális reptereket érintette súlyosan. A repülőterek európai szövetsége (ACI Europe) elemzése szerint a legérzékenyebb veszteséget az évente 5 milliónál kisebb forgalmat elérő repterek szenvedték el az elmúlt években. Ez történt a pozsonyi repülőtér esetében is, hiszen tavaly 11 százalékkal csökkent a személyforgalom - ugyanakkor a teheráru fuvarozásban csúcsot döntöttek 22 500 tonnával.

A tavalyi adatok szerint a 1,4 millió utasból 971 ezret tett ki a menetrendszerű járatokat, 442 ezret pedig a charterjáratokat igénybe vevők száma. A szlovák főváros repteréről hat hagyományos légitársaság üzemeltet járatokat 28 célállomásra. A célpontok közül továbbra is London a legnépszerűbb - ide majd 300 ezren indultak Pozsonyból. Ezt Dublin, Milánó, Brüsszel és Birmingham követi a sorban.

A legnagyobb légitársaság továbbra is a Ryanair, amely egymaga 875 ezer utast fuvarozott, míg a második és harmadik helyen a Danube Wings és a Norwegian Air Shutlle áll 28 ezer, illetve 27 700 utassal. A charter piacon már nagyobb a választék, hiszen ott 17 cég 40 célállomásra közlekedtet járatokat Pozsonyból. A legjelentősebb szereplő a magyar piacon is jelen lévő Travel Service, amely 291 ezer utast szállított - főleg török és egyiptomi üdülőhelyekre. A charter célpontok közül Antalya a legnépszerűbb, amelyet a bolgár Burgasz és az egyiptomi Hurgada követ.

A cargo forgalom felívelése 2008-ban kezdődött és tavaly csúcsot állított be. A 22 500 tonnás érték 10 százalékkal múlja felül a 2011-es szintet. A pozsonyi reptér - amelyet a szlovák kormányok korábban eladásra is meghirdettek, sikertelenül - tavaly új terminál épületet avatott. A M.R.Stefanik reptér új épületével a cél, a forgalom fellendítése volt. A repülőtér vezetői elsősorban a fapados cégekben bíznak: idén áprilisban Michael O'Leary a Ryanair tulajdonosa kijelentette, hogy tovább bővítik pozsonyi jelenlétüket, ahonnan most 16 célállomásra közlekedtetnek járatokat. Az ír "repülő fenegyerek" szerint a pozsonyi légikikötő hamarosan elérheti az évi 2,5 millió utast.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.