Új nevet kapott a Vonatinfó

Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás, mellyel az utasok akár úton, vagy útközben, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket. Az újdonságoknak köszönhetően azonban jelentősen megváltozott az alkalmazás által nyújtott szolgáltatás, ezért a vasúttársaság a név megváltoztatása mellett döntött: július másodikától MÁV néven lesz letölthető.

Az elmúlt évben a Vonatinfó alkalmazásban elérhető egyik legjelentősebb fejlesztés volt, hogy a menetrendi információkon túl az utasok vonatjegyeiket is megvásárolhatják az applikáción keresztül. Ez bővült június 6-tól, amikortól már a MÁV-HÉV H5-ös (szentendrei) járatának Budapesten kívüli szakaszára is elérhetőek a menetjegyek ebben a formában. Ez azt jelenti, hogy az eddigi elnevezés már nem tükrözi az alkalmazás által kínált szolgáltatást, ezért a nemzetközi példákat is követve a vasúttársaság az alkalmazás nevének megváltoztatása mellett döntött. Így július 2-től az applikáció MÁV néven lesz elérhető a Google Play-en és az AppStore-ban. Az utasok névváltozásról szóló tájékoztatása az alkalmazáson keresztül, automatikusan megtörténik. Az alkalmazással gyorsan, egyszerűen, a bankkártya adatokat elmentve, gyakorlatilag néhány gombnyomással megváltható a menetjegy. A vasúttársaság célja, hogy minél több utas számára elérhető legyen az alkalmazás, ennek megfelelően történt arculati és funkcionális fejlesztés.

A Vonatinfo mobilalkalmazás jelenleg a MÁV-START legdinamikusabban fejlődő értékesítési csatornája, a rajta keresztül történő jegyértékesítés folyamatosan emelkedik: a 2018. június elejétől 2019. június második feléig a Google Play-ből 215 ezer; iOS-ből 29,8 ezer telepítést követően nagyjából 132,3 ezer aktív regisztrációval büszkélkedhet. Az elmúlt egy évben közel 2,5 millió vásárlási tranzakció történt, összesen megközelítőleg 1,2 milliárd forint értékben. A MÁV mobilalkalmazásból 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók e-vonatjegyek. A @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométeres utazásra szóló e-vonatjegynél 20 százalékos árengedmény vehető igénybe. Az ezzel a jegyváltási megoldással vásárolt vonatjegyek felhasználási feltételei megegyeznek az e-vonatjegyével.

Forrás: Turizmus Online


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.