A franciák is próbálnak nyitni

Franciaország az Európán belüli határok június 15-i újranyitását szeretné karantén előírások nélkül - jelentette be Edouard Philippe miniszterelnök.

"A kölcsönösség elvét fogjuk ugyanakkor alkalmazni azon országokkal szemben, amelyek 14 napos karantént írnak majd elő a franciáknak", mondta a kormányfő, aki jelezte, hogy az európai külső határokat illetően Párizs június 15-én a többi uniós tagállammal együtt közös döntést fog hozni.

A március 31-én bezárt párizsi Orly repülőtérről a bejelentés szerint június 26-án indulhatnak újra a kereskedelmi járatok, ahol - a másik fővárosi repülőtér, a Roissy - Charles de Gaulle termináljaihoz hasonlóan - hőkamerákkal fogják ellenőrizni az utasokat, akiknek kötelező lesz a maszkviselés.

"Mostantól végre ismét a szabadság lesz a szabály, és a tiltás jelenti a kivételt" - fogalmazott a miniszterelnök a lazítások második fázisának bejelentésekor.

A vendéglátóhelyek szigorú előírások mellett jövő kedden megnyithatnak az egész országban, de a leginkább veszélyeztetett fővárosi régióban egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. Az éttermekben, kávéházakban és a bárokban az ott dolgozóknak kötelező lesz a maszkviselés, a vendégeknek pedig érkezésekor és távozáskor, illetve ha felállnak az asztaltól, kell eltakarniuk az arcukat. Egy asztalnál maximum tíz fő foglalhat helyet, legalább egy méteres távolságot kell tartani az asztalok között, és a bárokban tilos lesz állva fogyasztani.

A múzeumok és az emlékhelyek is megnyithatnak az egész országban, a kötelező maszkviselés szabályával.

"A vírus még mindig jelen van, különböző szinten az ország teljes területén. A terjedését azonban jelenleg ellenőrzés alatt tartjuk", emlékeztetett a kormányfő, aki továbbra is óvatosságra és felelősségre kérte a franciákat. Elmondta, hogy a június 2-án életbe lépő enyhítéseket három hét múlva kiértékeli a kormány, és akkor dönt az Európában egyik legszigorúbb járványügyi korlátozások esetleges további lazításairól.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja, a Covid-19 fertőzés miatt több mint 28 600-an vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten a napi száz alá csökkent. 

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.