A tél berúgta az ajtót a stájereknél

Hull a hó és hózik - nyílnak is már sorban a stájer sípályák.

Impozáns számokkal kápráztatja el a meghívottakat már az első percekben Erich Neuhold, a Stájer Turisztikai Hivatal vezetője a november 12-i, téli tartományi programjaikat bemutató, budapesti rendezvényük alkalmával.

Ütős számok, növekvő vendégéjszakák

Tavaly, mint mondja a szakember, enyhe növekedést tudtak elérni a vendégérkezések terén: 2018. novemberétől 2019 áprlisáig 1,7 millió érkezést, 5,8 millió vendégéjszakát regisztráltak. A tavalyi síszezonban 98 ezer honfitársunk érkezett hozzájuk, ez mintegy 400 ezer vendégéjszakát jelent, az átlagos tartózkodási idő 4 nap, és vendégéjszakák tekintetében az előző évhez képest 5,4 százalék volt a növekedés.

Mega méretű felvonóberuházás, hotelnyitások, hóemberes szelfik

A tájékozatón jelen lévő stájer turisztikai szakértő csapat most debütáló újdonságokról, új beruházásokról számolt még be. Többek közt elmondták, a planai felvonót teljes egészében felújították (26,5 millió eurós beruházásról van szó), valamint a Riesneralmon 5 millió euró értékben teljes egészében átalakították és bővítették a hóágyúrendszert. Az idei szezonra pedig már várja vendégeit az a két új hotel - Lachtalban és Grazban -, amelyeket kimondottan a téli időszakban érkező vendégek fogadására alakítottak ki. Kiderült még, az idei szezon nagy sztárja maga a tél egyik ikonikus alakja, a hóember lesz - aki épít egyet és le is fotózza, majd elküldi a megfelelő helyre, értékes nyereményeket nyerhet. Ja, és megdőlhet az idei szezonban a hóember világcsúcs: az eddig nyilvántartott legnagyobb hóember 31 méteres, a stájerek viszont 40 méter magas építését tervezik.

Klímaváltozás, vonattal inkább autó helyett

Lapunk kérdésére, miszerint a felmelegedés és a kisebb ökológiai lábnyom érdekében mit tesznek a közismerten környezetvédő stájerek, Erich Neuhold azt válaszolta, a svéd példát alapul véve (ahol kimutathatóan az emberek inkább vonatra szállnak repülő helyett, ha elérik úticéljukat úgy is) ők is vonatozás-pártiak, hiszen sokkal környzettudatosabb közlekedési eszköz, mint például személyautóval megközelíteni az adott helyet. De ehhez, tette hozzá a turisztikai szakember, alap, hogy nekik, a vendégfogadóknak is fel kell készülni, azaz biztosítani kell a hozzájuk érkező turistáknak, hogy a vonatállomásokról eljussanak a vendégek a kiválasztott síterepre, illetve szálláshelyükre. Sőt, ha más nevezetességet is szeretnének felkeresni a pihenésük alkalmával - az is megoldható legyen. Eddig, mint hallhattuk, vendégeik 8-10 százaléka érkezik a síterepekhez vonattal, a vendégek többsége még mindig gépkocsival jön. Valamint, tette hozzá Neuhold, mivel a jelek alapján ugyanolyan hógazdag télre számítanak, amilyen az előző volt, így a klímaváltozás melegítő hatása egyelőre még nem érinti őket. 

x x x

Végül pedig azt is elárulták a családias hangulatú szakmai találkozó alkalmával, hogy szűkebb hazájukban, a stájer hegyekben -  Planai-on például - már napok óta havazik, a hőmérséklet is megfelelő, így e hét végén már sorban nyitják a sípályákat, és bárki indulhat, hogy akár már november közepén kiválassza a tudásának megfelelő pályát.

 


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.