A török turizmus a járvány előtti szintet célozza idén

Törökország igyekszik mindent megtenni azért, hogy a földrengéstől nagyjából 1000 kilométerre fekvő turistacélpontokon ugyanúgy menjen tovább minden, mint eddig, hiszen a turizmus az egyik legjelentősebb ágazat az ország gazdasága szempontjából.

Törökország történelmi és kulturális helyszíneinek köszönhetően a világ minden tájáról vonzza a turistákat. Az ország azonban nehéz időszakon megy keresztül a délkeleti országrészt sújtó pusztító földrengések miatt, de igyekszik biztosítani, hogy a turizmus a megszokott módon működjön tovább - írja a euronews.com.

Az idegenforgalmi ágazat jelentős részét adja az ország gazdaságának, ráadásul évről évre növekszik. A török kormány által legutóbb kiadott adatok szerint 2022-ben az országban 51 millió turista fordult meg, amely az előző évhez képest 71%-os növekedést jelent. Ez a bevételekben is tükröződik: 53%-os növekedéssel ez tavaly 46 milliárd dollárt jelentett, felülmúlva az eddigi rekordot, amely 38,9 milliárd dollár volt 2019-ben.

A turizmus nem az egyetlen jelentős, de az egyik legfontosabb ágazat Törökországban. Azonban a földrengés után sokan elgondolkoztak rajta, hogy vajon érdemes-e Törökországba utazni.

Az epicentrumtól 1000 kilométerre, Isztambulban, az élet nem állt meg. A Boszporusz-szorosban fekvő városban tavaly 16 millió külföldi turista fordult meg, és most is érkeznek vendégek szép számmal. Azok, akik még a földrengés előtt foglalták le az utat, úgy döntöttek, nem mondják le. Törökország biztonságos, ha az ember nem a borzalmas földrengés által érintett területre utazik. A legfőbb légi útvonalak és nemzetközi repterek továbbra is működnek. Ezt mondják a szakemberek is, például a Havas Voyages and Selectour utazásszervező cég elnöke.

“Nem voltak lemondások, az emberek továbbra is elutaznak Törökországba. Fontos tudni, hogy a földrengés 1000 kilométerre van a turistacélpontoktól. Nem estek vissza a foglalások. Fontos, hogy továbbra is utazzanak az emberek Törökországba,” fogalmazott Laurent Abitbol.

Az idegenforgalmi ágazat idei célja, hogy a turizmust visszahozza a pandémia előtti szintre az országban.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.