Ausztria: idén is lesz síszezon, csak óvintézkedésekkel

Az osztrák kormány szeptember 24-én részletes intézkedési tervet jelentett be, amely keretek között a téli turisztikai szezon kivitelezhető, remélhetőleg megmenthető - írja a GD Consulting. 

Ausztriát és az egyes tartományait az elmúlt időszakban egyre több, küldőpiacként releváns ország sorolta a járványügyi szempontból kockázatos úti célok közé. A szövetségi kormány a helyzet értékelését követően gyakorlatilag az idei téli szezonra betiltotta a síeléssel tradicionálisan együtt járó après-ski partikat. Sebastian Kurz kancellár Elisabeth Köstinger turizmusért is felelős miniszterrel közösen ismertette a turisztikai intézkedéscsomagot, amelynek lényege, hogy a síelés, wellness szolgáltatások igénybe vétele, étterembe járás lehetséges lesz, de más formában, mint ahogy eddig az osztrákok és külföldi turisták ezt megszokhatták.

Az éttermekben (teraszokat is beleértve) csak az ülő vendégeknek szolgálhatnak fel ételt és italt, és minden egyéb helyzetben az arcmaszk használata mindenkinek kötelező. Este 10 órakor pedig zárniuk kell Nyugat-Ausztria tartományaiban a vendéglátóhelyeknek. Szigorúan korlátozták és 10 főben határozták meg az asztaltársaságok létszámát, és létszámkorlát vonatkozik a síliftek gondoláira is, ahol természetesen a maszkviselés is kötelező. A karácsonyi vásárok járványkonform módon, de megrendezésre kerülhetnek Ausztria-szerte.

Mindeközben Michael Ludwig, Bécs város polgármestere ugyancsak szeptember 24-i bejelentése nyomán úgy döntött, hogy szeptember 28-i hatállyal regisztrációs kötelezettséget vezet be a város éttermeiben, vendéglátó vállalkozásai esetében. Bécs város önkényesen, a szövetségi kormány beleegyezése nélkül vezeti be a regisztrációs kötelezettséget. Mivel az illetékes hatóságoknak sok esetben nehézséget okoz a fertőzöttek kapcsolati körének feltárása (Contact Tracing), így ettől az eljárástól a felderítés hatékonyságának növekedését várják.

Forrás: GD Consulting


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.