Az ember is hozzájárult az olasz üdülősziget katasztrófájához

Iszap, törmelék és sziklák zúdultak alá a dél-olaszországi Ischia üdülősziget legnagyobb hegyéről szombaton, és házakat, utakat temettek maguk alá Casamicciola Terme városában és környékén.

Az özönvízszerű eső okozta földcsuszamlás házakat roppantott össze és autókat lökött a tengerbe, a hírek szerint pedig legalább nyolc ember, köztük egy újszülött és két gyermek is meghalt, négy embert pedig eltűntként keresnek. A szigetre mentősök és keresőbúvárok érkeztek, akik átkutatták a part menti vizeket. A sűrűn lakott Ischia egy vulkáni eredetű sziget, amely mintegy harminc kilométerre fekszik Nápolytól, és termálfürdői valamint festői tengerpartja miatt népszerű a turisták körében - írja a Roadster.

A szakértők szerint ugyanakkor a klímaváltozás egyre nagyobb fenyegetést jelent ott is, és egyre gyakoribbak és intenzívebbek a heves esőzések. A veszteséget súlyosbítja, hogy Ischiában sok házat illegálisan építettek. Most újra fellángoltak a viták az elmúlt évtizedekben megtűrt törvénytelen épületekről. “Az embereknek meg kell érteniük, hogy bizonyos területeken nem élhetnek, és a kockázatos területeken lévő épületeket le kell bontani” – mondta Vincenzo De Luca Campania kormányzója.

 


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.