Ismerje meg a világ legidősebb hátizsákos turistáját!

89 éves, hostelekben alszik, és folyton úton van – ő John Waite, a világ legidősebb hátizsákos utazója, aki 30 éve járja a különböző országokat.

A Time Travel Turtle szerzője készített vele interjút egy ifjúsági szállás közösségi helyiségében, miközben körülöttük a fiatalok trécselnek, isznak, gitároznak. John mindenkivel jól kijön, mégis más, mint a többiek – nem jellemző rá a féktelenség és a palástolt bizonytalanság, ami oly sok fiatal utazóban benne van. 89 évesen John magabiztos és két lábbal a földön jár.

Akkor határozta el, hogy elhagyja melbourne-i otthonát, amikor felesége 1982-ben elhunyt. Akkor úgy döntött, az egész világot az otthonává teszi – több mint 30 évvel később pedig még mindig úton van.

Alacsony költségen utazik, a hátizsákos turisták élete pont megfelelő számára. Minden éjszaka hostelekben alszik fiatalok között, akiktől generációk választják el, mégis megtalálja velük a közös hangot. „Egyszer elmentem egy dubaji hostelbe – emlékszik vissza. – A recepciós hölgy azt mondta, hogy ide fiatalok jönnek megszállni, akik nagy zajt csapnak. Azt válaszoltam neki, hogyha nem tudok aludni tőlük, akkor valószínűleg a tömeg közepén leszek, és velük együtt csapom a zajt én is. Elég időt töltöttem a hadseregben ahhoz, hogy hozzászokjak a közös hálóhelyekhez. Csodálatos emberekkel találkozom. Persze mind fiatalabb nálam, de beszélgetni mindenki szeret” – teszi hozzá.



John eredetileg Angliából származik, és sok-sok évtizeddel ezelőtt költözött Ausztráliába, amikor még egy font volt egy hajójegy a világ túlsó felére. Mindig is szerette az izgalmakat, és még mindig látni a szemében a kalandvágyat. Utazásai alatt olyan történetek sora gyűlt össze, mely bármelyik világjáró utazót lenyűgözné. Havas hegyeken túrázott szerzetesekkel Pakisztánban, dolgozott az ENSZ-szel Szudánban, Indiában pedig még az ejtőernyős vízisíelést is kipróbálta. Ekkor éppen 75 éves volt.

John könnyű hátizsákkal utazik – csomagja mindössze 5 kilogramm. Két öltözet van csupán nála – egy rajta, egy pedig váltásnak. Azt meséli, hidegebb éghajlatokon mindig van valaki, aki szívesen kölcsönad egy kabátot vagy pulóvert. Ő nem a kényelemre játszik – Kínában előfordult olyan is, hogy negyven emberrel együtt aludt egy szobában.

Vannak kedvenc országai is: ilyen az Egyesült Államok – ahol számos barátra tett szert –, Dánia, Norvégia és – hozzáteszi, hogy ironikusan – Németország. Azért ironikusan, mert sokan úgy gondolnák, hogy a múltja miatt nem kellene, hogy szeresse ezt az országot. De ő azt mondja, ennek épp az ellenkezőjét érzi. „A hadsereg sosem utálatra tanított. Arra tanított, hogy hogyan kell ölni, de utálatra soha. Biztos vagyok benne, hogy a németeknek is ezt tanították. Nekem pedig fantasztikus barátaim vannak ott” – meséli.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.