Júliusban nyitnák az EU külső határait

Az unió belső határainak megnyitását kéri a tagállamoktól az Európai Bizottság június 15-től vagy legkésőbb a hónap végétől. Ezután júliustól nyitná meg Brüsszel az EU külső határait az utazók előtt.

"Egyelőre nem lehet egy általános feloldást megvalósítani a külső határokon, de olyan helyzetben vagyunk, ahol ezt fokozatosan, lépésről lépésre el lehet kezdeni" - mondta az unió belügyi biztosa, Ylva Johansson. A bizottság listát készít a biztonságosnak tartott harmadik országokról, ahol az európaihoz hasonló, vagy annál jobb a járványügyi helyzet. Feloldanák a korlátozásokat a nyugat-balkáni országok esetében és a magasan képzett nem uniós polgárok esetében is.

“Ezekkel az intézkedésekkel a polgáraink egészségét védjük, ugyanakkor az európaiak így találkozhatnak a határon túl élő szeretteikkel, az emberek pedig egyre több határ menti régióban térhetnek vissza a munkához. Ezt koordinált módon, együttműködve kell végrehajtani, ezt kérik a tagállamok is. Szerintem nehéz út áll előttünk, hogy megvalósítsuk ezt az együttműködést" - tette hozzá az uniós biztos.

A határok ügye nemzeti hatáskörben van, a bizottság csak javaslatokat fogalmazhat meg. Ezeket eddig alig tartották be a nemzetállamok. “A külső határokat nyilván csak akkor lehet megnyitni, ha a belső korlátozásokat már felszámolták, hiszen a két dolog összefügg. A bizottságnak azt kellene biztosítania, hogy a tagállamok egyszerre lépjenek, és ezzel van nagy gondja Brüsszelnek azóta, hogy közzétették a határnyitási menetrendjüket, amelyet többnyire figyelmen kívül hagynak a tagállamok" - mondta egy szakértő. A legnagyobb tagállamok eddig nem jelezték a terveiket a külső határok megnyitásáról.

Forrás: Euronews


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.