Követendő példa Norvégiából: szigorú előírások influencereknek

Influencer-törvényt léptetnek érvénybe a norvégoknál. A közösségi médiában jelentős befolyást gyakorló felhasználóknak egyértelműen fel kell tüntetniük, amennyiben egy fotót erősen retusáltak, szerkesztettek, adja hírül az euronews.com tudósítása.

Jennie Sofie Lie Picklnek 279 ezer követője van Instagramon – a képmegosztó platform számos úgynevezett „beauty fitert” kínál fel, amelyek nemcsak a fényeket és a színeket módosítják a képen, hanem akár az arcberendezést is.

„Mindig is úgy éreztem, hogy filterrel szebb vagyok. Úgyhogy használtam is őket, és észrevettem, hogy elkezdtem függni tőle. A legrosszabb az volt, amikor már attól tartottam, hogy az utcán az emberek, akik esetleg megismernek, azt látják, hogy a való életben egyáltalán nem úgy nézek ki mint a képeken” - mondta az influencer.

A törvény mögött az alapgondolat, hogy csökkentsék a fiatalok testképzavarát, amelyet a közösségi médiában terjedő szépségideálok és trendek okoznak. A törvény a norvég király jóváhagyására vár, utána léphet hatályba.

A törvény a privát posztokra, magánjelleggel küldött képekre nem vonatkozik.

 

Forrás: Euronews


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.