Milyen látványosságok érdeklik a Németországba érkezőket?

A Németországba látogatók idei 100 legkedveltebb úticéljait tette közzé a Német Turisztikai Hivatal (DZT).

A felmérésben a DZT online portáljának több mint 13 ezer külföldi látogatója vett részt (több mint 50 országból), amely Németország TOP 100 legkedveltebb úticéljának listáját hivatott felállítani. 

A hamburgi Miniatur Wunderland harmadszor végzett a dobogó legelső fokán. A felmérés résztvevői második helyezettnek választották az Europa-Park szabadidőparkot Rustban, a szavazatok alapján a harmadik helyre pedig a bajorországi Neuschwanstein-kastély került.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „ A TOP 100-as listás helyezés egyet jelent egy minőségi elismeréssel, amelyet a vállalkozások értékesítési eszközként használnak a nemzetközi marketingjükben.”

A jelenlegi felmérés 2019. november 14-én indult és 2020. július 31-ig tartott. 

A TOP 100-as lista csúcstartói 2020-ban

1. helyezett: A hamburgi Miniatur Wunderland 2001-es megnyitása óta a világ legnagyobb modellvasút-létesítményévé nőtte ki magát. Idáig mintegy 19 millió látogató csodálta meg a folyamatosan növekvő csodavilágokat a hamburgi Speicherstadt-negyed közepén. 

2. helyezett: Az Europa-Park Rustban 5,8 millió látogatóval Németország legnagyobb szabadidőparkja. A felejthetetlen élményt 18 tematikus részleg, több mint 100 mozgó eszköz és show, illetve hat tematikus hotel is garantálja. A legújabb látványosság 2019-óta a Rulantica-élményfürdő. 

3. helyezett: A Neuschwanstein-kastély évente mintegy 1,5 millió ember számára kínál lenyűgöző élményt. Idilli mesekastélyával II. Lajos király nagyban hozzájárult a romantikus Németország képének kialakulásához. 

Idén a további látványosságok, amelyek bekerültek az első tíz közé: a történelmi Drezda, Rothenburg ob der Tauber, a Romantikus-útvonal, Berchtesgaden a Königssee-tóval, az UNESCO-világörökségnek számító kölni székesegyház, a Fekete-erdő és Rügen-sziget.

Az online-felmérés eredménye mostantól látható a DZT saját  microsite oldalán is. 

Forrás: DZT


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.