Múzeummá alakult az egykori cseh internálótábor

Múzeummá alakítottak át egy több mint százéves egykori internálótábort Dél-Morvaországban.

A Brünnhöz (Brno) közeli Svatoborice-Mistrín tábort még 1914-ben hozták létre az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Halics és Bukovina régiókból elmenekültek számára.

A menekülttábori funkcióját 1920-ig töltötte be. Ezt követően 1921 és 1933 között a tábor részben Brünn város szegényeinek kórházaként szolgált, illetve a csehszlovák államból kitelepítésre ítéltek átmeneti kényszerlakhelyeként működött.

A második világháború első szakaszában, 1938 és 1942 között menekültáborként, majd 1942-től 1945-ig internálótáborként működött. Ezek az évek jelentik a tábor történelmének legtragikusabb időszakát. A náci rendszer itt tartotta fogva például a külföldi csehszlovák ellenállás, az emigráció résztvevőinek családtagjait. Levéltári adatok szerint a három év alatt összesen mintegy 3500 személy raboskodott a táborban.

Az internálótábort négyméter magas, éjjel megvilágított drótkerítés vette körül és szigorú rendőri és katonai őrizet alatt állt - mondta Jan Kux történész, aki a tábor múltjával foglalkozik. A lágerben hiányoztak az alapvető higiéniai feltételek, s csak az első másfél évben mintegy 700 ember halt meg.A későbbi időszakból nincsenek adatok. 

Rostislav Madara, a múzeum igazgatója szerint az egész tábort mepróbálták a lehetőségek szerint rekonstruálni, egy tárlaton a háború alatti nehéz időszakot is több tucatnyi eredeti tárggyal, irattal, képpel idézik fel. Ezeket az egykori rabok hozzátartozói, leszármazottai bocsátották a szervezők rendelkezésére.

"A legérdekesebbnek, legértékesebbnek azokat a tárgyakat tartom, amelyeket a táborlakók állati csontokból faragtak ki" - nyilatkozta Rostislav Madara.

A második világháború után előbb - 1946 és 1949 között - a háborús bűnösöknek kikiáltott csehországi németeket internálták a táborban, amely végül 1949-ben és 1950-ban a görögországi polgárháború elől menekülő baloldali görögöknek és családjuknak szolgált átmeneti lakhelyül. A tábort ezt követően felszámolták.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.