Srí Lanka hamarosan újra nyitva a turisták számára

Srí Lanka egzotikus szigetországa a járvány kirobbanásának elején lezárta határait, de most 10 hónap után, szigorú szabályok betartása mellett ismét lehetővé teszi a beutazást a turisták számára.

Prasanna Ranatunga turizmusért felelős miniszter kedden egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy mintegy 3 millió ember anyagi jövedelme függ az idegenforgalomtól országukban – írja a Spabook.net.

A 21,5 milliós ország legnagyobb külföldről származó bevételét a turizmus adta, ezért elemi érdekük, hogy biztonságos körülmények között, de újra fogadjanak látogatókat. A Colombopage értesülései alapján a turisztikai miniszter elmondta, hogy teszt jelleggel fogadtak ukrán turistákat 2020 decemberében és kielemezték ennek tapasztalatait, megismerték a kísérleti projekt hibáit. Ennek eredményeképpen a január határnyitás után érkező turisták, akiknek a COVID-19-tesztje negatív eredményt mutat, regisztrált idegenvezetővel 14 helyszínt látogathatnak meg, beleértve a Sri Dalada Maligawa templomot. Azok, akik 28 napnál tovább maradnak, szabadon mozoghatnak majd.

Karantén helyett utazási buborék

Ez első, minimum 14 napos tartózkodási idő alatt előre meghatározott utazási buborék (travel bubble) megoldást alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a karanténban veszteglés helyett a turisták mozoghatnak, de csak meghatározott területeken tartózkodhatnak, és csak a 131 tanúsított szálloda valamelyikében szállhatnak meg. Ez idő alatt kizárólag 14 turista látványosságot tekinthetnek meg, idegenvezetővel, aki felügyeli is a mozgásukat.

Jelenleg frissítik a kísérleti projekt alapján az egészségügyi és működési irányelveket. Minden intézmény és cég, amely turistákat hoz az országba, köteles betartani ezeket az irányelveket. Ha valaki nem tartja be a szabályokat, jogi lépésekkel néz majd szembe és “többé nem engedjük meg, hogy turistákat hozzon a szigetre” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy: „Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk a helyiek és a külföldi turisták közötti kapcsolatot. Ezenkívül a szálloda idegenvezetői, akik ilyen turistákkal dolgoznak, illetve például a sofőrök, egy úgynevezett utazási buborékban dolgoznak, így a társadalom nincs kitéve veszélynek.”

Forrás: Spabook


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.