Take That, Katy Perry, Andrea Bocelli és a többiek

Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli is.

III. Károly koronázása május 6-án lesz a londoni Westminster-apátságban. A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.

A koronázást háromnapos ünnepségsorozat kíséri, és ennek egyik fő rendezvénye lesz a ceremónia másnapján, május 7-én, vasárnap esedékes nagyszabású koncert, amelyet a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély hatalmas parkjában tartanak.
A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a Buckingham-palota szombaton közölt első, egyelőre kivonatos listája szerint fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench.
 A BBC közölte, hogy hamarosan további fellépő sztárok részvételének bejelentése várható.
 A közönséget országos sorshúzáson választják ki. A szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a windsori koronázási megakoncertre, amelyet összesen 20 ezren tekinthetnek meg a helyszínen.
    

Forrás: BBC / MTI


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.