Változhat a Uber-sofőrök státusza Hollandiában

Az Uber-sofőrök ugyanazokra a foglalkoztatási juttatásokra jogosultak, mint a taxisok, mondta ki egy holland bíróság.

Az amszterdami polgári bíróság közleménye szerint az utazásmegosztó személyszállító szolgáltatást kínáló Uber és járművezetői közötti jogviszony „megfelel a munkaszerződés minden jellemzőjének”, így az Uber-sofőrök több fizetésre és juttatásra, illetve például betegségszabadságra és táppénzre is jogosultak, adta hírül a euronews.com portál.

A bíróság az Ubert 50 000 euró kártérítés megfizetésére kötelezte, amiért a kollektív munkaszerződést nem tartja be.

 
 
A cég észak-európai vezérigazgatója, Maurits Schonfeld közleményben úgy reagált, „csalódottak” a döntés miatt, mivel tudják, „hogy a járművezetők túlnyomó többsége független akar maradni", ők akarják eldönteni, hogy egyáltalán dolgoznak-e, és ha igen, hol és mikor. Schonfeld A vezérigazgató egyben közölte, hogy az Uber fellebbez a bíróság döntése ellen, amely a cég mintegy 4 ezer sofőrjét érinti Amszterdamban.

A holland bírósági döntés hasonló a brit Legfelsőbb Bíróság februári döntéséhez, mely szerint az Uber sofőrjei munkavállalók, nem pedig önálló vállalkozók.

Forrás: Euronews


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.