hirdetés
hirdetés

Ellentmondások földje: Latin-Amerika

Szálloda, ahol a vendégek éjszakára jobb, ha elbarikádozzák magukat

Meglepően sok egykori hazánkfia él Caracasban. Venezuelában minden magyarnak van egy saját története arról, a közelmúltban hogyan rabolták ki őket, vagy éppen hogyan gyilkolták meg valamelyik közeli hozzátartozójukat. A világ egyik legveszélyesebb országában járunk, és ez cseppet sem túlzás: Irakban tavaly négyezer embert öltek meg, itt a statisztikák szépítésén mesterkedő kormány is elismer tizenhatezer gyilkosságot…

hirdetés

Aki csak eltűnt, azt nem is számolják, mint ahogy nem duzzasztja a statisztikát azok száma sem, akiket nem jelentenek be – a bandaháborúk áldozataihoz ugyanis csak a legritkább esetben hívnak rendőrséget.

Benzin dögivel, alapdolgokbóból nagy a hiány

Az ellentmondások földje ez: helyi magyar ismerősöm érkezésünk napján tankolta tele terepjáróját benzinnel, a nyolcvankét liter üzemanyagért alig háromszáz forintnak megfelelő bolivárt fizetett, ugyanakkor ha dollárt akar váltani, a feketepiacon csak a hivatalos árfolyam ötszöröséért jut valutához. A venéz újszocializmust immár a hiánygazdaság is jellemzi: a lisztért órákat kell sorban állni, toalettpapírból – ha véletlenül van a boltban – egy ember csak négy gurigával vásárolhat. Egyik magyar ismerősöm pedig annak örült, hogy mi az utunk során érintett kanadai és amerikai szállodákból (jó magyar szokás szerint) elhoztuk a szappanokat, és így neki adhattuk.

Rablás, emberrabablás, gyilkolás

Amikor leszáll a gép a venéz főváros nemzetközi repülőterére, van egy megoldásra váró feladat. A légikikötő ugyanis a tengerparton van, a város pedig egy nagy hegy másik oldalán. Amikor legutóbb arra jártam, az esőzések nyomán beszakadt egy híd, és évekig lebénult a reptéri forgalom – csak szerpentines, keskeny utakon lehetett közlekedni, és négy-öt órát tartott az út. Azóta a hídat megjavították, így csak arra kell figyelni, hogy hivatalos taxit fogjunk maguknak – másképpen könnyen előfordulhat, hogy a sofőr lefordul velünk az útról, és a lesben álló barátai jó esetben „csak” kirabolnak, rosszabb esetben meg is ölnek. Vagy ahogy az új módi járja: jöhet a gyors emberrablás. Ezeknek a néhány óra alatt lezajló történeteknek az a céljuk, hogy gyorsan néhány ezer dollárnyi készpénzhez jusson az elkövető. Ha a család nem fizet azonnal, másnap már nem él a túsz.

Caracasbaban rövid az élet

Miközben a hivatalos árfolyam szerint egy dollár 6,30 bolivárt ér, a reptéren mindössze ötöt akarnak adni érte... Úgy döntök, nem váltok át pénzt, hanem dollárban állapodom meg a taxissal az egyórányi útért. Negyvenben maradunk, másnapra felvilágosítanak: a fele is sok lett volna. A hotel bejáratánál hatalmas tábla jelzi, hogy fegyert behozni tilos. A szállóvendégeket nem nézik meg fémkeresővel, de az étterembe az utcáról betérő látogatókat átvizsgálják – akinél csipog a készülék, udvariasan megkérik, vacsorázzon máshol. A helyi ismerős meghív vacsorára, de azt mondja, a pénzemet és az értékeimet hagyjam a széfben – gyakran elfordul, hogy az étterembe bemegy néhány fegyveres, és begyűjti a békésen vacsorázó emberek értéktárgyait. Nagy címletű bankjegyet villantani pedig különösen nagy hiba, hiszen a pincérnek is lehetnek haverjai, akik megvárnak a kijáratnál.

Éjszakai élet? Az vajon mi lehet?

Este elnéptelenednek az utcák a többmilliós nagyvárosban, nem csoda, hiszen sötétedés után jobb otthon maradni. Éjjel az autók sem állnak meg a pirosnál, mert gyakran előfordul, hogy fegyverrel kopogtatnak be az ablakon – ilyenkor a sofőrnek ki kell szállnia, és átadni az autót az útonállónak. Nem véletlen, hogy a legtöbb járműben olyan rejtett gomb van, amelyet pár percenként meg kell nyomni, ellenkező esetben leáll a motor, így ha elviszik az autót, szerencsés esetben néhány utcával arrébb megtalálják kibelezve. A sok riasztó történetet hallva nem csoda, hogy a szállodai szobában a kanapét az ajtó elé húzzuk – ha valaki ki akar rabolni, legalább dolgozzon meg érte...

Vígan szavaznak a halottak

Este jobb híján tévét nézünk. Chávez elnök él, hirdeti az állami televízió, pedig nem is olyan régen meghalt. Azóta beiktatták az újat, aki buszsofőr volt korábban, aztán Hugo alelnöke – az ellenzék szerint simán nyert a jelöltjük a választásokon, de a kormánypártiak csaltak a számolásnál. És a voksoknál is: volt, aki többször is szavazott a vörösökre, másutt halottak is „megjelentek” az urnáknál. Caracasban most ez a legfrissebb vicc: egy nő lisztért áll sorba, és négy kilót tesz a kosarába. A boltos rászól, hogy egy személynek csak két kilót adnak. A másik kettő az apámnak lesz, mondja a vevő. Az eladó rácsodálkozik: de hát az apja több éve halott! A vevő replikáz: ha szavazhatott, a liszt is jár!

Magyarok márpedig mindenütt vannak

A város különben élhető hely lenne, ha nem lennénk folyamatosan életveszélyben. Gyönyörű környezetben fekszik, épp érik a mangó, jó kávét főznek a cukrászdában és isteni a csokoládéjuk. Apropó, cukrászda: a Danubio magyar tulajdonosok kávézója, krémest és rigójancsit is kapni, de egyáltalán nem olcsó. Méregerős eszpresszót szürcsölgetve írom meg a képeslapjaimat, amikor észreveszem: mind a hat képet egy magyar származású itteni fotós, Gazsó Gábor készítette...

Luxusbusz – topszolgáltatásokkal

Venezuela után Argentínába is ellátogatunk. A fővárosban, Buenosban valamivel jobb a biztonsági helyzet, mint Caracasban – itt egyelőre még nem ölnek, csak majd mindenkit kirabolnak. Nekem vidéken, a negyvenmilliós ország legszegényebb tartományában, Chacóban van dolgom, és előre aggódom a rám váró tizenkét órás autóbuszút miatt. 1010 kilométert kell mennem a rezisztenciáig, hogy onnan egy ismerős autóval vigyen még kétszázhatvan kilométert az isten háta mögött lévő faluba, Coronel du Gratyba, ahol szintén magyarok élnek. Buenosi ismerősök javaslatára a legdrágább luxusbuszt választom, amely 27 ezer forintnak megfelelő pesóba kerül, és leesik az állam a színvonal láttán. Öszszesen huszonhat hely van az emeletes járművön, mind bőrülés, amely 180 fokra nyitható, vagyis ággyá alakítható. Minden embernek saját monitor, külső zajokat semlegesítő minőségi füllhallgató jár. Frissen mosott takarót és párnát adnak műanyag csomagolásban, az utaskísérő üdvözlőitalként pezsgőt hoz. Utána bingót játszik az utasokkal, majd felszolgálja a négyféle előtételt, a meleg főételt és a desszertet. Az étel mellé fehér- vagy vöröbort hoznak, és természetesen vizet vagy szénsavas üdítőt is kérhetünk. Lefekvés előtt tea és kávé jár, az ágy igen kényelmes, az éjszakát át lehet aludni. Reggel ismét tea és a kávé, és reggelit is kapunk. Mellé tisztasági csomagot hoznak fogkefével, fogkrémmel és fésűvel. A buszban természetesen van vécé, ingyen Wifi is, a tévében négy csatornán filmek és koncertek mennek. Hol van itt az a rémes világ?

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai