Szükséges a Szép-kártya

Szükséges a Szép-kártya

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Szép-kártya-tulajdonosok fele nem költene utazásra, ha készpénzben kapná meg az összeget – derült ki a Szallas.hu áprilisi felméréséből..

„Az elmúlt évek foglalási statisztikái azt igazolják, hogy a Szép-kártya a belföldi turizmus egyik fontos mozgatórugója, megszűnésével az eddig Szép-kártyával fizetők foglalásainak körülbelül hatvan százaléka eltűnhet” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A szállásfoglaló oldal statisztikái szerint az idei év első három hónapjában 80 százalékkal többször kerültek elő a Szép-kártyák, mint tavaly ilyenkor. „A foglalási szám mellett a szállásra fordított költségek is jelentősen csökkenhetnek, ha nem Szép-kártyán kapják meg a dolgozók az erre szánt összeget. Sőt, ami még rosszabb, hogy várhatóan első körben a vendégéjszakák száma is elkezdhet majd csökkenni, így kevesebbszer és még rövidebb pihenésre szánt időhöz jutnak majd a magyarok” – tette hozzá Szigetvári.

A legfrissebb hírek szerint ugyanakkor mégis megmarad a Szép-kártya rendszere. A cél, az hogy 100 ezer forintig készpénzes juttatást lehessen adni – ez a rész váltaná ki az Erzsébet-utalványt –, 100 ezer forint fölött, 450 ezres határig pedig csak a Szép-kártyára lehessen utalni - mondta a turizmusért felelős helyettes államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A turizmus érdeke a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) továbbvitele. Míg a fővárosban a vendégéjszakák nagyjából 90 százalékát külföldiek töltik el, vidéken a forgalom kétharmadát belföldi utazók adják. Ők nagyon gyakran használják a Szép-kártyát, vannak olyan vidéki szolgáltatók, akiknél a bevétel 60-70 százalék ezzel a fizetőeszközzel érkezik a kasszába – mondta Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztségviselője azt is hangsúlyozta, a turizmusban munkát vállalók – több mint 300 ezer ember – 76 százaléka Budapesten kívül dolgozik, és az ő munkahelyük megőrzése is nagyon fontos.

Horváth Tihamér, a Szép-kártya egyik ötletadója arról beszélt, idén a világpolitikai történések, illetve a külföldi terrorista cselekmények erősíteni fogják a belföldi turizmust.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.