hirdetés

Fontos változás az Airbnb adózási területén

Egyelőre még nem nálunk, hanem a szlovákiai Pozsonyban írták alá az illetékesek a megállapodást.

hirdetés

Az Airbnb és Pozsony városa megállapodást írt alá a rövid távú lakáskiadásokra vonatkozó adók automatikus beszedéséről. Ennek értelmében  2021. július 1-jétől az Airbnb automatikusan beszedi a turisztikai illetékeket a pozsonyi házigazdák nevében, és közvetlenül a városnak utalja át

Mint a rövid távú lakáskiadók megállapítják, ez az első ilyen Airbnb szerződés a Visegrádi Csoportban. Ezzel a digitális megoldással az Airbnb célja, hogy csökkentse a hivatali adminisztráció terhét, és megkönnyítse a pozsonyiak számára a felületükön való foglalást. Ez különben az első utazási platform, amely ilyen megállapodást írt alá egy szlovákiai várossal és a Visegrádi Csoportban. Az Airbnb szeretné bővíteni együttműködését a régió városaival és turisztikai szervezeteivel; és tett már hasonló ajánlatot Prágának és Budapestnek is.

"Örömmel várjuk ezt az együttműködést, amely várakozásaink szerint évente mintegy 600 ezer eurót hozhat a városnak. Célunk egyben az is, hogy a pozsonyi turizmus területén a piaci feltételek kiegyenlítettek legyenek, ami nemcsak magának a városnak, hanem a Pozsonyba érkező turistáknak és látogatóknak is előnyökkel jár", nyilatkozta Monika Debnárová, a Pozsonyi Városháza és a Turisztikai és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság tagja.

"Jó partnere szeretnénk lenni a városoknak, és szeretnénk ilyen megállapodást Budapestre és Prágára is kiterjeszteni, illetve tovább támogatni a turizmus fellendülését a világjárvány után", mondta Vladimir Beroun, a rövid távú lakáskiadók képviseletében.

Az Airbnb a világ mintegy 30 000 körzetében szed be és utal tovább adókat a hivataloknak; és ez a szám folyamatosan növekszik. Ebben az évben már számos új helyen, köztük a hollandiai Rotterdamban is megkezdte az idegenforgalmi adók beszedését; vagy Wiesbaden, Németországban.

Továbbá 2020-ban ez volt az első platform, amely turisztikai adóról szóló megállapodást írt alá Vilnius városával. A cég eddig több mint 3,4 milliárd dollárt utalt át a helyi önkormányzatoknak világszerte, közel 1 milliárd dollárral többet, mint 2020 szeptemberében.

 

 

(forrás: Airbnb / Turizmus Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Készül-e korlátozásokra a 4. hullám kapcsán?

Kiadónk társoldalai